BankTechShow

Jegybankelnökök egyeztettek a digitális pénz jövőjéről

Szerző: | 2022. 04. 13. | Blockchain, Összes hír

A központi bankok számára elérkezett az idő, hogy előkészítsék az államilag kibocsátott törvényes fizetőeszköz digitális verzióját – derült ki a napokban tartott jegybanki találkozón, a BIS Innovation Summit 2022 konferencián. A jegybankelnökök azt is megvizsgálták, hogyan „élhetnek” majd egymás mellett a stablecoin-ok és a digitális jegybankpénz (CBDC) az új ökoszisztémában. Az új digitális fizetőeszközökkel kapcsolatban megszólal a Magyar Nemzeti Bank, a Visa és a Worldline felsővezetője is 2022. április 27-én a PayTechShow-n.

Óriási fókuszt kapott a pénz transzformációja és annak rendkívül felgyorsult folyamata, ami figyelmeztető jelzéseket adhat a világ jegybankjai számára. Ma már a nemzetközi fizetésekre alkalmas bankközi digitális jegybankpénzek is egyre “forróbb” téma a korábban nagyobb fejlesztési kapacitásokat vonzó belföldi „retail” CBDC kísérletek után.

Jelenleg a digitális jegybankpénz (CBDC mint central bank digital currency) jellegű projektekben résztvevő országok mérete a világ GDP-jének több, mint 90%-át teszik ki, és több mint 80 jegybank foglalkozik aktívan a területtel.

A fogyasztói igények, a nagy technológiai és fintech szereplők részéről előállított fizetési alternatívák és a jegybankok egymás felé támasztott versenye mind arra készteti a központi bankokat, hogy az államilag kibocsátott törvényes fizetőeszköz digitális verzióját több felhasználási területen is elkészítsék.

Mi az a digitális jegybankpénz (CBDC)?

A digitális jegybankpénz egy olyan „elektronikus rendeleti pénz és jegybanki passzíva, ami fizetések elszámolására és értékmegőrzésre is alkalmas”*.

Alapvetően két fajtáját különböztetik meg: a lakosság számára is széleskörben hozzáférhető „lakossági” (retail) és a pénzügyi intézmények számára hozzáférhető speciális „nagykereskedelmi” megoldás (pl. bankközi elszámolásokra vagy értékpapír-elszámolásokra) – ún. wholesale – digitális jegybankpénzt.

*Meaning és társainak 2018-as elemzése szerint

Kapcsolódó cikk:

Előadás: Digitális jegybankpénz és kripto az MNB szemszögéből

Szombati Anikó, MNB, Chief Digital Officer

PayTechShow 3.0: „Végletek között. Készpénzzel a metaverzumba?” | 2022. április 27.

Európai Központi Bank: 5 éven belül egyre több helyen lesz digitális jegybankpénz

Az Európai Központi Bank (EKB) elnökasszonya beszélt a kriptó szabályozás szükségességéről. Az EKB teljes gőzzel végzi a munkát a Digitális Euró projektben, jegybanki zsargonnal élve nem szeretnének “behind the curve” lenni.

Lagarde elnökasszony el tudja képzelni a CBDC-k és a stablecoin-ok együttélését, de fontos, hogy az utóbbiak megfelelően legyenek szabályozva, és legyen mögöttük fiat fedezet. Az EKB számára a fogyasztói visszajelzések alapján különösen fontos a személyes adatok titkosítása (privacy). Természetesen nem lehet teljesen anonim egy-egy tranzakció pénzmosási és terrorizmus finanszírozási okokból, de a privát jelleg megőrzésére kell törekedni.

Az adatok monetizálása nem jegybanki tevékenység, szemben a privát pénzek esetén előforduló privát szektorbeli szereplők üzleti logikájával. Monetáris politikai funkciót nem társítanak a digitális eurónak, arra azonban felhívta a figyelmet, hogy az EU-ban a jelenlegi átlagos 1,4%-os fizetési díjak csökkenése várható.

5 éves időtávon reményei szerint egyre több sikeres CBDC bevezetés lesz a világban, és a fogyasztók élete ezáltal jobbá válhat.

Mi az a digitális euró?

A digitális euró alatt a jelentés olyan fizetőeszközt ért, amely

  • a kibocsátó központi bank tartozását testesítené meg,
  • amelynek kibocsátására digitális formában kerülne sor, és
  • a lakosság és az üzleti szereplők számára egyaránt elérhető lenne fizetések lebonyolítása céljából.

A jegybankoknak lépniük kell

A Yale Egyetem professzora kihangsúlyozta, hogy a készpénz digitalizációja zajlik, a jegybankoknak is lépni kell. Egy olyan pénzt kell kibocsátani, amelyik nem sérülékeny bankroham esetén. A határokon átnyúló tranzakciók és az ellátási láncok drasztikusan javíthatóak lesznek az új generációs pénzekkel.

A svéd jegybank vezetője szerint nem lehet privát kézben a teljes pénzkínálat. Ebből fakadóan egyértelmű a jegybank dolga. Az együttélés fennmaradhat, de a technológia adaptálásán túl meg kell őrizni azt, ami az emberek fejében kialakult a pénzről. Monetáris politikai funkciókat nem társítana ő sem a jegybanki digitális pénzhez, amely elérhető a széles társadalom számára. Ez meglehetősen bonyolult is lenne, továbbá nehezen lehetne elfogadtatni a társadalommal a negatív kamatozás világát.

A kenyai jegybank elnöke elmondta, hogy fontos az inkluzivitás és az innováció szerepe a CBDC-nél, de bizonyos kulturális kihívásokat a pénz használatban a CBDC sem tud megoldani, ezért párbeszéd kell a fogyasztókkal.

Maike Hornung

Előadás: Cryptocurrency Trends – What You Can´t Miss

Maike Hornung, a Visa Europe kriptovaluta szakértője

PayTechShow 3.0: „Végletek között. Készpénzzel a metaverzumba?” | 2022. április 27.

Meghatározó szerepe lesz a nemzetközi fizetési tranzakciókban a digitális pénznek

A határokon átnyúló nemzetközi fizetések fokozott figyelmet kaptak az idei Summit-on is. A svéd jegybank alelnök asszonya szerint a jegybankok le vannak maradva ezen a területen, ugyanis az elmúlt 50 évben lényegében nem történt a központi bankok részéről innováció, és a nemzetközi fizetések rendkívül költségesek, ami részben a piaci verseny hiánya miatt alakult így az elmúlt évtizedekben. A kriptók figyelmeztető jelzésként szolgáltak.

Ahogy az új üzleti modellek miatt (például ridesharing) a nemzetközi fizetések átlagértéke csökkenő pályára, míg a volumenük növekvő pályára állt, a fizetési rendszerek nagyobb terhelésnek lettek kitéve és ez felvetette korlátoltságuk kérdését.

Szakértői konszenzus, hogy a stablecoin-oknak is lehet szerepe az új rendszerben, de ehhez elengedhetetlen a szabályozásuk.

Tony McLaughlin, a Citi ügyvezető igazgatója szerint nem szabad hagyni, hogy a pénzforgalom egy jelentős része átterelődjön ezekbe a nem konvencionális fizetőeszközökbe megfelelő jogi keretrendszer nélkül, hiszen az nem érdeke a szektornak. A G20 és számos nemzetközi szervezet, mint például az IMF vagy a Világbank dolgozik a határokon átnyúló fizetések hatékonyabbá tételén, azaz az olcsóbb, gyorsabb és transzparensebb nemzetközi fizetéseken. A munkák 2019 óta zajlanak és 2027-re kell érdemi, számokban is kifejezett javulást elérni.

Ezen a téren is elengedhetetlen a privát és az állami szektor szoros együttműködése, ami segíthet, hogy a számos jogi vagy kormányzási kihívást megoldjanak. A svájci jegybank elnöke beszélt arról, hogy a valós belföldi és nemzetközi bankközi CBDC tesztelések mennyire nagy jelentőségűek, ugyanis a kihívásokra kísérletezéssel tudnak hatékonyan válaszokat adni.

Az interoperabilitás fontos lesz a különböző CBDC rendszerek között és elengedhetetlen, hogy a CBDC tervezés alapja egy átfogó elemzés legyen a fizetési és elszámolási rendszerek hiányosságairól. A levelező bankokra épülő határokon átnyúló fizetési rendszer sem azért lassú, mert a SWIFT üzenetek lassúak lennének, hiszen azok majdnem fénysebességgel jutnak el a feladótól a címzettig, ennél gyorsabb ráadásul egy blockchain tranzakció sem lehet.

Nem szabad tehát félrediagnosztizálni a probléma forrását, annak komplex természete miatt, a CBDC-nek pedig egyszerre kell kezelni ezeket a komplex problémákat.

Maike Hornung

Előadás: The Digital “Currency” Transformation

Nicolas Kozakiewicz, Worldline, Chief Innovation Officer

PayTechShow 3.0: „Végletek között. Készpénzzel a metaverzumba?” | 2022. április 27.

Blockchain lehet a befutó technológia

Technológiai szemszögből elemezve a BIS Innovation Summitot, elmondható, hogy a leggyakrabban megemlített technológia a blockchain volt. Ilyen szempontból meglepő módon változott a központi bankok retorikája az elmúlt három évben:

  • 3-4 évvel ezelőtt a fő kérdés az volt, szükség van-e egyáltalán az elosztott főkönyvi technológiára az elektronikus fizetési tranzakciók lebonyolításában, vagy a létező rendszerek, mint például a TIPS, vagy az RTGS betöltik a kívánt a szerepet.
  • 2-3 évvel ezelőtt az volt a fő gondolat, hogy szükség lehet erre, azonban blockchain helyett következetesen valamiféle általános elosztott főkönyvi technológiáról szólt a retorika.
  • Ehhez képest a mostani BIS Summit előadások során teljes mellszélességgel a blockchain-ről beszélt mindenki. Kiemelve a technológia zseniális és annak forradalmi voltát. Megemlítve továbbá, hogy konkrét nyilvános blockchain feletti területek, mint például a DeFi, vagy a stabil kriptovaluták, konkrét privát és szabályozatlan versenytársat jelentenek a szabályozott pénzügyi szegmens számára.

Technológiai szempontból a legtöbbet emlegetett innovációs terület a rendszerek együttműködése (interoperability). A világ szemmel láthatóan fragmentált, és egyre inkább fragmentáltá válik a különféle értékközvetítő technológiák alkalmazását illetően. Egészen mostanáig alulértékelt kérdés volt, hogyan fognak ezek a technológiai platformok egymással együttműködni. A további megoldandó problémák mondhatni a “klasszikusak”:

  • Skálázhatóság, vagyis a másodpercenkénti tranzakciószám és a gyors tranzakció végrehajtás, mely különösképpen retail CBDC rendszereknél kritikus.
  • A privacy, vagyis ki, mikor, milyen adatokhoz férhet hozzá.
  • Lehetséges jogi garanciák, mint például KYC, AML szabályozás hatékony technológiai megvalósítása.

Összességében elmondható, hogy az elmúlt száz évben a központi bankok nem igazán voltak innovációintenzívek. Ez azonban a BIS Innovation Summit alapján úgy tűnik, jelentősen változik már a mostani évtized során. Kíváncsian várjuk a területen megjelenő új eredményeket és szolgáltatásokat.

A cikk szerzői Nagy Dániel, Retkes Ádám, Szegő Dániel, akik a „Kripto, digitális jegybankpénz, NFT. Az árnyékvilág vagy az új digitális világ építőkövei?” c. kerekasztal résztvevői lesznek 2022. április 27-én a PayTechShow-n.

Címlapfotó forrása: pexels.com

BankTechShow

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

RETKES ÁDÁM

Szakmai pályafutását az Azonnali Fizetési Rendszer kiépítésével kezdte csapatával az egyik hazai nagybanknál. Szabadidejében emellett közgazdász diplomát szerzett a KÖZGÁZon, ahol több banki és üzleti esettanulmány versenyt megnyert. Kedvenc kutatási területe a pénzfejlődés elemzése lett, amivel egy készpénzmentes jövőt akar támogatni.
BankTechShow

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!