BankTechShow

Kiderült az Apple titkos terve. A részvénykereskedelem felforgatására készültek

Szerző: | 2023. 09. 25. | Apple Pay, Nemzetközi fintech hírek, Összes hír

Az Apple a hitelkártya, számlavezetés és megtakarítási termékek után a részvénykereskedés területére tervezett betörni. A negatív részvénypiaci hangulat miatt viszont elhalasztották az új szolgáltatás bevezetését – osztotta meg a CNBC belső forrásokra hivatkozva.

Amikor a részvényárfolyamok az egekbe szöktek 2020-ban, és a fogyasztók tömegesen fordultak olyan kereskedési alkalmazásokhoz, mint például a Robinhood, az Apple és a Goldman Sachs olyan befektetési szolgáltatáson dolgoztak, amely lehetővé tette volna az iPhone felhasználók számára részvények vásárlását és eladását – állítja a terveket ismerő három forrás.

A szolgáltatás a Goldman Sachs-szal együttműködésben valósult volna meg, amely társasággal közösen már több pénzügyi terméket is bevezetett az Apple. Az iPhone-ok gyártója végül úgy döntött, nem megfelelő az időzítés a negatív részvénypiaci hangulat miatt, ezért az új funkció bevezetését felfüggesztették – mondták a források.

Az Apple és a Goldman Sachs új pénzügyi és befektetési lehetőségekkel reagált a COVID járvány alatti piaci változásokra

Az új szolgáltatás a Goldman Sachs által támogatott Apple pénzügyi termékportfólióját egészítette volna ki. Az Apple először 2019-ben lépett a piacra a Wall Street-i bankkal közös hitelkártya (Apple Card) konstrukcióval, majd hozzáadták a „Vásárolj most, fizess később(Apple Pay Later) fizetési lehetőséget. Ezután pedig bevezettek egy magas hozamú megtakarítási számlát (Savings Accout), amelyen a felhasználók a bevezetést követő négy hónap alatt 10 milliárd dollárt helyeztek el.

Az Apple a COVID járvány idején – amikor a kamatlábak a nullához közelítettek – kezdet el dolgozni a befektetési funkción. Ebben az időszakban a felhasználók otthon ragadtak, és idejükből, valamint megtakarításukból egyre többet fordítottak részvények – köztük olyan mémrészvények, mint a GameStop és az AMC – okostelefonról történő kereskedésére.

Két forrás szerint az Apple egyeztetései a Gold Sachs-szal ebben a 2020-as ciklusban kezdődtek, és a befektetési funkciót 2022-ben akarták bevezetni. Az egyik vizsgált befektetési funkció az volt, hogy a plusz pénzzel rendelkező iPhone-felhasználók Apple-részvényekbe fektethessenek – mondta az egyik személy.

A piaci környezet változása felülírta a terveket

A részvénypiacokat a magas kamatlábak és a szárnyaló infláció megrázta, ezért az Apple csapata attól tartott, hogy a felhasználókból ellenérzést váltana ki, ha az emberek pénzt veszítenek a tőzsdén egy Apple-termék segítségével – mondták a források. Ekkor az Apple és a Goldman Sachs irányt váltottak, és a magasabb kamatlábakból profitáló megtakarítási számlák bevezetése felé fordultak.

A részkereskedési projekt státusza nem világos, miután a Goldman Sachs vezérigazgatója, David Solomon meghajolt a belső és külső nyomásnak, és úgy döntött, hogy a bank szinte minden lakossági banki törekvésétől visszavonul. Az egyik forrás szerint a részvénykereskedési funkció infrastruktúrája már nagyrészt kiépült és készen áll a bevezetésre.

A PayPal és az X (Twitter) is kísérleteznek a befektetési funkció bevezetésével

Ha a részvénykereskedési funkciót bevezették volna, akkor az Apple egy olyan piacra lépett volna be, ahol nagyon éles a verseny olyan szereplőkkel, mint a Robinhood, a SoFi, valamint hagyományos brókercégekkel, mint a Charles Schwab és a Morgan Stanley E-Trade.

A tőzsdei kereskedés a pénzügyi cégek számára egy újabb eszköz, hogy megtartsák az ügyfeleket, és növeljék az elkötelezettséget a platformjaikon. Az Apple ugyanezt a megközelítést követte, mondta egy forrás.

Más technológiai cégek is elindultak ebbe az irányba, mint például Elon Musk X nevű vállalata (korábban Twitter), amely az eToróval való partnerségen keresztül azon dolgozik, hogy a felhasználók részvényeket és kriptovalutákat vásárolhassanak.

A PayPal szintén tervezte a részvénykereskedelem elindítását, miután 2021-ben felvett egy kulcsfontosságú iparági vezetőt. A vállalat azonban elvetette ezeket a terveket, és egy eredménybeszámolóban azt írta, hogy csökkenti a kiadásokat, és újra az e-kereskedelmi alaptevékenységére összpontosít – olvasható a CNBC cikkében.

Az Apple és a Goldman képviselői nem kívántak nyilatkozni – írja a CNBC.

[Forrás: CNBC] | Címlapfotó: hanohiki – stock.adobe.com | The Apple Logo on Apple Store facade in Hongkong at night – November, 2019 | Licenc: FinTech Group

BankTechShow

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

Tudósítás

A FinTechZone górcső alá veszi a legfrissebb hazai és nemzetközi digitális pénzügyi fejlesztésekről, megoldásokról szóló híreket, bejelentéseket. Megosztjuk azokat, amelyekről úgy gondoljuk, hozzájárulnak a hagyományos pénzügyi közvetítői rendszer digitális fejlődéséhez, az ügyfélélmény növekedéséhez. Szakmai hátterünk a hitelességünk. #nobullshit
BankTechShow

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!