A technológiai fejlődés gyors üteme és az új digitális megoldások megjelenése alapvetően alakítja át a banki szolgáltatásokat és a fizetési szokásokat. Míg a nagyvállalatok gyakran könnyebben alkalmazkodnak ezekhez a változásokhoz, a KKV-k számára a digitalizáció számos kihívást, de egyben lehetőséget is rejt.
Ipacs Viktor, a Raiffeisen Bank kisvállalati szegmens menedzsment vezetője a FinTechShow-n tartott előadásában a QR-kódos fizetési megoldások KKV-kra gyakorolt hatásairól, valamint a qvik-azonnali fizetés szerepéről és jelentőségéről beszélt.
A digitalizáció a KKV-nak a bőség zavara?
Ipacs Viktor, a Raiffeisen Bank kisvállalati szegmens menedzsment vezetője a fizetési megoldások digitalizációjával, illetve a változások követhetőségévél kapcsolatban elmondta, hogy még a szakemberek számára is kihívást jelent a „bőség zavara”: rengeteg az újdonság, folyamatosak a fejlesztések, sokféleképpen fizethetünk és fizettethetünk.
Miért lenne ez másként a KKV-k esetében, ahol minden fizetési szituáció más és más?
Szerencsére ezek a fizetési módok többsége ma már mobiltelefonos alkalmazások formájában is elérhetőek, ezért valójában könnyű a választás.
Viszont fontos, hogy képben legyünk a különböző fizetési lehetőségekkel, azok előnyeit esetleg hátrányait megismerve ki tudjuk választani a legideálisabbat. A vállalkozások számára a legfontosabb, hogy a működésük alapvető elemei, mint például a fizetés és a fizettetés, gördülékenyen és hatékonyan működjenek.
Fotón: Ipacs Viktor, a Raiffeisen Bank kisvállalati szegmens menedzsment vezetője a FinTechShow-n | Kép forrása: FinTech Group
Azonnali fizetések: az nemzetközi trendek inspirálják a magyar piacot
Ipacs Viktor előadásában kiemelte, hogy a fizetésforgalom közelmúltjában jelentős piaci szabályozói és technológiai változások történtek.
,,A korábban bankkártya-elfogadásként emlegetett megoldások dominanciája mellé rengeteg új. ún. „paytech” megoldás és szereplő jelent meg mind az elfogadói, mind a kibocsátói oldalon. Ezeket ma már helyesen fizetési és fizettetési oldalnak nevezik”
– mondta Ipacs Viktor.
A fizetési kérelmek, QR-kódos, NFC – érintéses vagy deeplink alapú „azonnali” fizetési megoldások nemcsak Magyarországon elérhetőek, Kínában és más országokban is egyre népszerűbbek. Ezek a technológiák alapjaiban különböznek a hagyományos bankkártyás fizetésektől.
A nemzetközi trendek inspirálják a hazai fejlesztéseket is, a Magyar Nemzeti Bank, az azonnali fizetési műveleteket lebonyolító GIRO, illetve a magyar bankok és cégek felismerték a technológiában rejlő potenciált, és elkezdtek dolgozni a hazai adaptációján.
A Raiffeisen Bank meglátta a jövőt a technológiában. A nemzetközi trendeket figyelve a bank szakemberei úgy döntöttek, hogy belevágnak a fejlesztésekbe, és az elsők között vezették be a QR-kódos fizetést 2020-ban.
Ennek köszönhetően az AFR 2.0 vagyis új nevén a qvik indulásakor is ott tudott lenni a QR-kód generáló oldalon az első két bank között, ami már az induláskor 4000 kereskedő számára tette lehetővé a bankkártya-elfogadás mellett az qvik-ben rejlő lehetőségeket.
Ipacs Viktor hangsúlyozta, hogy a fizetési megoldások sikeres elterjedése közös érdek. Minél több helyen és minél több ügyfél számára elérhetőek ezek a megoldások, annál gyorsabban terjednek el és válnak a mindennapok részévé.
Hello, Scan&Go alkalmazás!
A Raiffeisen Bank által fejlesztett Scan&Go alkalmazás egyedülálló módon ötvözi az érintéses jel (NFC) és a QR-kódos qvik, valamint a hagyományos POS terminálos kártyás fizetési lehetőségeket.
A bank célja, hogy egyszerű és transzparens árazás mellett olyan alkalmazást kínáljon az ügyfeleknek, amely a fizetési élményt a lehető legközelebb hozza a hagyományos megoldásokhoz.
Az ügyfelek számára előnyt jelent, hogy nincs szükség fizikai POS terminálra, a rendszer könnyen telepíthető és használható a saját mobiltelefonon, a vállalkozás alkalmazottainak is, akár távoli regisztrációval is.
A kereskedőknek kizárólag a teljesült tranzakciók után kell fizetnie, míg az a fizetőoldalnak teljesen díjmentes, a kártyához hasonlóan. Ez különösen előnyös a mikrovállalkozások és KKV-k számára, hisz gyakran nincs idejük vagy lehetőségük személyesen intézni az ilyen ügyeket.
Fotón: Ipacs Viktor, a Raiffeisen Bank kisvállalati szegmens menedzsment vezetője a FinTechShow-n | Kép forrása: FinTech Group
Az ügyfélélmény és a fizetési szokások átalakulása
A fizetési szokások megváltoztatása nem megy egyik napról a másikra. Ipacs Viktor egy személyes történetet osztott meg egy sörözőről, ahol megfigyelte a fizetési folyamatokat.
A fogyasztók többsége továbbra is elsőre a hagyományos bankkártyás fizetést választotta, és kezdetben szkeptikusan fogadták a qvik QR-kódos fizetési lehetőséget, azonban az üzlet tulajdonosa aktívan ajánlotta, szinte bemutatva az új megoldás előnyeit. Ennek eredményeként a vásárlók egy része nyitottá vált az új technológia kipróbálására.
A különböző fizetési szituációk megfigyelése során olyan gyakorlati kérdések is felmerülnek, mint a borravaló kezelése, ami nem mindegy hogy milyen mértékű, hisz a pultos és a tulajdonos érdekei is jelentősen eltérnek.
,,Körülbelül négyből egy vendég volt, aki hajlandó volt meghallgatni a lehetőséget és utána kipróbálni a qvik QR-kódos fizetést. Én azt láttam, hogy a tulajdonos élvezi ezt a tevékenységet, egyfajta edukációs tevékenységet folytatott a saját ügyfélkörében.”
– mondta Ipacs Viktor.
Nézzünk a varázsgömbbe!
Ipacs Viktor optimista a qvik fizetési megoldások jövőjét illetően, véleménye szerint a következő 2-3 évben ezek a megoldások széles körben elterjednek majd és jelentős hatást gyakorolnak a fizetési szokásokra, köszönhetően a kedvező díjazásnak és a pénz azonnali jóváírásának a vállalkozó számláján.
Az ügyfelek számára a választási lehetőségek bővülése és az egyszerű, gyors fizetési megoldások elérhetősége növeli a vásárlói elégedettséget. A KKV-k számára pedig lehetőséget teremt a hatékonyság növelésére, a költségek csökkentésére és az ügyfélélmény javítására.
A qvik fizetés sikerének a kulcsa az edukáció, a biztonságos és felhasználóbarát technológia, kedvező díjak, valamint a piaci szereplők közötti együttműködés lesz.
Kapcsolódó FinTechShow 8.0 beszámolók:
- A BinX lett az idei évi FinTechShow győztes, 2024.10.16.
- Tőke, tudás és digitalizáció: Kihívások és megoldások a magyar KKV-k számára – Megközelítések az NGM és a BKIK részéről a FinTechShow-n, 2024.10.17.
- FinTechShow: A GIRO Zrt. vezérigazgatója a qvikről és az új fintech lehetőségekről, 2024.10.22.
- “Azé a piac, aki kézen fogja az adózókat az ügyvitelben” – FinTechShow színpadán a NAV képviselője, 2024.10.24.
- Marcel Gajdoš a FinTechShow-n: a KKV-k kulcsszerepet játszanak a gazdasági életben, 2024.10.29.
- Számlázz.hu: Hogyan csökkenthető az adminisztrációs teher a digitalizációval?, 2024.11.04.
- FinTechShow: Ki nyeri a vállalkozások kegyeiért folyó digitális küzdelmet?, 2024.11.05.
- OTP Mobil a FinTechShow-n: Mindenkinek van fizetési stratégiája. Akinek nincs, annak is van., 2024.11.07.
Címlapfotón: Ipacs Viktor, a Raiffeisen Bank kisvállalati szegmens menedzsment vezetője a FinTechShow-n | Kép forrása: FinTech Group Kft. (készítette: Kovács Dávid)