A nemzetközi hírügynökségek gyorsan felkapták az Európai Központi Bank (EKB) elnökének, Christine Lagarde a “College Tour” holland talkshowban tett kijelentését, amely szerint “a kriptovaluták nem érnek egy centet sem. Nincs alapjuk, hisz nincs mögöttük olyan eszköz, amely a biztonságot garantálná”.
Az EKB elnöke kezdetektől fogva azon a véleményen volt, hogy a kriptoeszközök magas kockázatú, nagyban spekulatív eszközök. Az interjú során felszólította a globális döntéshozókat, hogy a tapasztalatlan – olykor a digitális eszközöket nagyban – befektetők védelme érdekében dolgozzanak ki szabályokat.
A kriptovaluták árfolyama nagyot zuhant 2022-ben. Például a bitcoin, amely világ legelterjedtebb kriptovalutája, értékének több mint felét vesztette el a 2021. novemberi csúcsa óta.
„Aggódom azokért az emberekért, akik azt hiszik, hogy nyernek majd, akik nem értik a kockázatokat, akik elveszítik befektetésüket, és ezért rettenetesen csalódottak lesznek. Ezért gondolom azt, hogy szabályozásra van szükség”
– mondta Lagarde az interjúban.
A Nemzetközi Valutaalap egykori vezetőjének a kriptoval kapcsolatos szkepticizmusa nem új keletű. Korábban aggodalmát fejezte ki a digitális valuták környezeti hatásaival kapcsolatban, valamint a pénzmosásban és a szankciók kijátszásában lehetséges szerepük miatt is.
Legújabb megjegyzései a kriptopiac szigorúbb vizsgálatával egyidőben – melyet a terraUSD stablecoin összeomlása eredményezett – hangzottak el.
Válaszul a digitális valuták gyors terjedésére, számos központi bank dolgozik a saját virtuális készpénz helyettesítő eszközén (pl. CBDC) – többbek között az EKB. Lagarde ugyanakkor elmondta, hogy a digitális euró „nagymértékben különbözne” a magánkibocsátású kriptovalutáktól.
A digitális euro mögött ott lesz a központi bank, ez hatalmas különbség, teljesen más játéktér.
Az interjúban Lagarde jelezte továbbá, hogy az EKB készen áll a júliusi kamatemelésre és küzd azért, hogy lassítsa a gyorsuló inflációt az eurózónában.
Kapcsolódó cikkek:
Címlapfotó forrás: Wikimedia, szerző: World Economic Forum, CC BY-SA 2.0