A magyar fintech startup, a SEON ma már számos ismert Buy Now, Pay Later (BNPL) szolgáltató számára biztosít magasabb szintű védelmet az online csalással szemben. A fintech startup BNPL ügyfelei között ott található például az Affirm, a Mokka, vagy a Sezzle. A napokban a SEON újabb BNPL szolgáltatókkal, a ViaBill-lel és a Tamaraval kötött megállapodást. A SEON Magyarország legígéretesebb startupja, amely legutóbb 10 millió euró tőkebefektetést kapott.
Mi a SEON?
A SEON egy olyan csalásmegelőző rendszert fejleszt, amely képes kiszűrni a lehetséges csalásokat a különböző online tranzakcióknál. Az adatgyűjtés egy fontos eleme a kockázati profil felépítése, amit a rendszer a meglévő adatokból dolgozva, különböző publikus és közösségi forrásokból bővít ki egy teljes profillá. A kockázatelemzés során a gépi tanulás segítségével azonnal besorolásra kerül a tranzakció, de a döntési folyamat teljesen átlátható marad.
2016-ban és 2020-ban is bekerültek a legígéretesebb magyar fintech társaságok közé, a HUNFINTECH25-be, majd a HunFinTech20/20-ba. 2017-ben a FinTechShow-n debütáltak és 2018 februárjában megkapták az első tőkebefektetésüket. Akkor 150 millió forint (0,5 millió euró) tőkét kaptak az OTP Csoporthoz tartozó Portfolion és a Friedler Capital társaságoktól. 2019-ben a Portfolion újabb 1 millió eurót fektetett a társaságba.
2021-ben a SEON 10 millió euró tőkebefektetést kapott. A befektetők között találhatjuk az N26 alapítóit (Maximilian Tayenthal, Valentin Stalf), a SumUp alapítóit (Stefan Jeschonnek, Jan Deepen), a Tide vezérigazgatója (Laurence Krieger), a Revolut korábbi pénzügyi vezére (Peter O’Higgins), az iZettle korábbi felsővezetője (Leo Nilsson).
A tőkebefektetést a Creandum, a korai fázisú befektetésekre szakosodott társaság vezette, amely olyan startupokban fektetett, mint a Bolt, Klarna, iZettle, vagy a Spotify.
Főbb adatok:
- Alapítás éve: 2017
- Ügyfeleik: KLM, AirFrance, Revolut, OTP Bank, AVIS, Barion, GRÁNIT Bank
- Tőkebefektetés összesen: 11,5 millió euró
- Alapítók: Kádár Tamás és Jendruszák Bence
Gyorsíthatja a BNPL térnyerését a SEON megoldása
A SEON a csalások elleni magasabb szintű biztonság megteremtésével hozzájárul a BNPL szektor növekedéséhez különösen a fejlődő országokban. A társaság megoldása a szigorú csalásmegelőzési protokollok alkalmazása révén segíti a fintech startupok költséghatékony piaci működését is.
Ahogy a BNPL szolgáltatók egyre jobban a szabályozó figyelmének középpontjába kerülnek, a piaci elvárásokon túl várhatóan növekszik, szigorodik a szolgáltatás biztonságával kapcsolatos szabályozói kötelezettségek köre is. A magyar fintech startup, a SEON úttörő technológiájára várhatóan egyre több szolgáltató válik nyitottá.
Mi a Buy Now Pay Later?
A “Vásárolj most, fizess később! – Buy Now, Pay Later” (röviden: BNPL) szlogen alatt, új köntösben hódít világszerte egy régóta létező szolgáltatás. A digitalizáció segítségével újrahuzalozott szolgáltatás újítása abban áll, hogy a vásárlás folyamatába beépülve, újfajta szolgáltatók révén, instant módon válik elérhetővé a halasztott-, vagy részletfizetési lehetőség akár kamatmentesen, olyan vásárlók számára is, akik nem rendelkeznek hitelkártyával, vagy más fedezetlen hiteltermékkel.
További részletek itt.
A SEON megoldása egyaránt használható zöldmezős fejlesztéseknél vagy a szolgáltatók által alkalmazott KYC ellenőrző megoldásokkal együtt. A megoldás tervezésénél, fejlesztésnél a SEON számára kiemelten fontos volt továbbá, hogy a megoldás a lehető legkisebb negatív hatással legyen a vásárlói ügyfélélményre, az ügyfélútra.
A legújabb elektronikus fizetési megoldásokkal, paytech trendekkel kiemelten foglalkozunk 2022. április 27-én Magyarország elektronikus fizetési konferenciáján, a PayTechShow-n.
Kapcsolódó cikkek:
Címlapfotó forrása: SEON