2024.12.18.

A Mastercard globális hatása túlmutat a pénzügyeken, a fenntartható jövőt építi

Szerző:

Kategóriák:

A Mastercard az idei BankTechShow “Fenntarthatóság és ESG” szekciójának támogatójaként egy elgondolkodtató előadás keretében ismertette, hogyan integrálható a fenntarthatóság a pénzügyi szektor működésébe.

Rácz Anna Flóra, a Mastercard senior marketing specialistája, előadásában részletesen bemutatta a Mastercard fenntarthatósági stratégiáját, valamint annak helyi és globális kezdeményezéseit. Emellett arra is rávilágított, hogy miként alkalmazkodhat a bankszektor a fogyasztói igényekhez és a szigorodó szabályozásokhoz a fenntarthatóság jegyében.

A Mastercard ugyan nem sorolható a nagy kibocsátású, szennyező vállalatok közé, de a globális pénzügyi hálózat kulcsszereplőjeként jelentős hatással van mind a környezetre, mind a partnereire. E felelősség tudatában a vállalat aktívan dolgozik a fenntarthatóság elősegítésén.

A cég központi programjai révén termékeivel és szakértelmével segíti partnereit fenntarthatóbb megoldások alkalmazásában. Emellett helyi szinten is aktívan részt vesz fenntarthatósági kezdeményezésekben, amelyek révén kézzelfogható eredményeket érnek el a közösségek mindennapi életében, és elősegítik fejlődésüket.

Fotón: Rácz Anna Flóra, a Mastercard senior marketing specialistája a BankTechShow-n | Kép forrása: FinTech Group (készítette: Kovács Dávid)

A fogyasztói elvárások és a fenntarthatóság üzleti jelentősége

A fenntarthatóság kérdése napjainkban alapvető jelentőségű, mivel számos társadalmi, gazdasági és környezeti kihívással jár együtt. Rácz Anna Flóra előadásában részletesen rámutatott a társadalmi egyenlőtlenségek, a klímaválság és a gazdasági nehézségek sürgető mivoltára.

A statisztikák szerint a világ lakosságának közel fele szegénységben él, míg a klímaváltozás hatásai, (például a szélsőséges időjárási jelenségek), egyre inkább meghatározzák mindennapjainkat. Ezek a kihívások nem csak az emberek mindennapi életére, hanem a globális gazdaság működésére is közvetlen hatással vannak.

A fenntarthatóság iránti elvárások azonban nem csak a problémák súlyosságából fakadnak, hanem a fogyasztói magatartás átalakulásából is. Ahogy Rácz Anna Flóra elmondta, a Mastercard kutatása szerint az emberek egyharmada előnyben részesíti azokat a márkákat, amelyek fenntarthatósági szempontokat tartanak szem előtt, míg 57%-uk számára a társadalmi felelősségvállalás kiemelten fontos.

„Az ilyen elköteleződés a márkahűségben is megmutatkozik”

– hangsúlyozta.

Tovább növeli a vállalatokra nehezedő nyomást a szabályozási környezet, amely a fenntarthatósági szempontok integrálását elkerülhetetlenné teszi, nem csak a stratégiákban, hanem a mindennapi működésben egyaránt.

blank

Fotón: Rácz Anna Flóra, a Mastercard senior marketing specialistája a BankTechShow-n | Kép forrása: FinTech Group (készítette: Kovács Dávid)

A Mastercard három fő pillére: emberek, jólét, bolygó

A Mastercard fenntarthatóság iránti elkötelezettsége számos programban és kezdeményezésben valósul meg, amelyek három kulcsfontosságú területet céloznak meg: az emberek támogatását, a pénzügyi jólét előmozdítását és a bolygó védelmét. Ezek a programok nem csak globálisan, hanem helyi szinten is jelentős hatással bírnak, és a környezetre gyakorolt pozitív változásokat helyezik előtérbe.

Az emberek támogatásának egyik kiemelkedő példája a Mastercard Touch Card nevű innovációja. Ez a speciális bankkártya különösen a vakok és gyengénlátók számára jelent nagy segítséget, mivel egyedi kialakításának köszönhetően könnyebben megkülönböztethető a tárcában található többi kártyától.

„Bár a célcsoport specifikus, ez az innováció mindenkinek hasznos lehet, aki a mindennapokban sok igazolvánnyal és kártyával bajlódik”

– emelte ki a Mastercard senior marketing specialistája.

Egy másik inspiráló példa Lengyelországból érkezett, ahol a Mastercard adatai segítették az ukrán vállalkozók gazdasági integrációját. Az elemzések alapján a vállalkozók pontos képet kaptak arról, mely területeken érdemes vállalkozást indítani, illetve mely üzlettípusok kombinációja hozhat nagyobb sikert. A projekt révén az érintett vállalkozások 40%-a vette igénybe ezt a szolgáltatást, jelentősen javítva fogadtatásukat és eredményességüket a lengyel közösségben.

A pénzügyi jólét előmozdítása szintén kulcsfontosságú, amelynek célja, hogy mindenki számára érthető és hozzáférhető pénzügyi szolgáltatásokat kínáljanak. Ezek a megoldások rövid távon biztonságot, hosszú távon pedig átgondolt pénzügyi tervezést tesznek lehetővé.

„Ennek mentén jött létre a Forum4Change programunk, amely egy helyi kezdeményezés, és a stratégiánk gyakorlati megvalósítását segíti”

– mondta a Mastercard képviselője.

A Forum4Change program célja az ESG problémák megoldásának támogatása szakértők bevonásával. A workshopok során egy útmutatót dolgoztak ki a fenntartható adományozás elősegítésére, amely a jövő évben válik elérhetővé nonprofit szervezetek és adományozók számára.

A bolygó védelmét célzó programok közül pedig a Go Greener! kihívás emelkedik ki.

,,A kihívás fő célja, hogy motiváljuk az embereket arra, hogy szeptemberben egy hónapon keresztül tegyék le az autót, és valamilyen fenntartható módon közlekedjenek a munkába”

– mondta Rácz Anna Flóra.

A programban hét bank és a BKK vett részt, közel ezer résztvevővel, akik összesen 240 ezer kilométert tettek meg fenntartható módon.

A Green Friday kezdeményezés a Black Friday fenntartható alternatívájaként arra buzdítja az embereket, hogy fenntartható termékeket válasszanak, és tudatosabb vásárlási szokásokat alakítsanak ki. A Mastercard ehhez egy aloldalt hozott létre, ahol hasznos információk és ellenőrzőlisták segítik a fenntartható életmód kialakítását.

A Green Squad influenszer program pedig arra törekszik, hogy minél több emberhez jusson el az üzenet, míg a pop-up piacok személyes tanácsadást kínálnak az élelmiszer-pazarlás csökkentése és a mindennapi fenntarthatóság érdekében.

blank

Fotón: Rácz Anna Flóra, a Mastercard senior marketing specialistája a BankTechShow-n | Kép forrása: FinTech Group (készítette: Kovács Dávid)

A Fenntarthatósági Percepciós Index: objektív mutatók a bankszektornak

A Mastercard Fenntarthatósági Percepciós Indexe átfogó eszközt kínál a bankszektor fenntarthatósági teljesítményének értékelésére, három fő pillér mentén nyújtva részletes betekintést. Az első pillér a banki felkészültséget vizsgálja, amelyet mélyinterjúk segítségével tárnak fel. Ezek az interjúk rávilágítanak arra, hogy a fenntarthatóság mennyire épült be a bankok stratégiájába és napi működésébe.

A második pillér a fogyasztói percepciókat vizsgálja, vagyis azt, hogy az ügyfelek mennyire érzékelik a bankok fenntarthatósági törekvéseit. A harmadik pillér pedig az átláthatóságot méri, az adatközlések minőségét és a szabályoknak való megfelelést vizsgálva.

„Mindhárom pilléren pozitív változást értünk el a tavalyi évhez képest, ami összességében is javulást jelent. A bankok üzleti stratégiái és napi tevékenységei egyre inkább fenntarthatósági szemléletet tükröznek”

– mondta a Mastercard képviselője.

Bár a fogyasztók általános vélekedése a bankok fenntarthatóságáról enyhén csökkent, a működésük és fenntartható termékeik iránti figyelem növekedett. Az eredmények azt is megmutatták, hogy a bankok fenntarthatósági törekvései sokszor nem érik el az ügyfeleket, pedig az emberek kíváncsiak lennének ezekre az erőfeszítésekre és a fenntartható termékekre.

Címlapfotón: Rácz Anna Flóra, a Mastercard senior marketing specialistája a BankTechShow-n | Kép forrása: FinTech Group (készítette: Kovács Dávid)

Címkék: