BankTechShow

Ingyenes Salarify 2020 végéig! – FinTech stratégiák koronavírus ellen

Szerző: | 2020. 04. 08. | Digitális pénzügyek, Fintech startupok, Fintech szolgáltatások, Koronavírus elleni stratégia, Összes hír

A Salarify, az első rugalmas bérhozzáférést biztosító platform az EU-ban, díjmentesen elérhetővé teszi szolgáltatását minden hazai munkáltatónak és munkavállalónak 2020 végéig. A cég ezzel járul hozzá a járvány következtében kialakuló személyes pénzügyi problémák enyhítéséhez. A Salarify kezdeményezése kapcsán Radák Bencével (CEO) és Leiker Flórával (VP of Customer Success) beszélgettünk arról, milyen hatással lehetnek a fintech társaságra a koronavírus terjedésével kapcsolatban hozott kényszerintézkedések.

A hazai munkavállalók harmada folyamatosan ki van téve pénzügyi stressznek munkavégzés közben. Ez a válsághelyzet nélkül is komoly problémákat jelent a mindennapokban, de most kiemelten fontos a rugalmasság biztosítása.

Automatizált pénzügyi segítség a munkavállalóknak

Azzal, hogy a dolgozók fizikai kontaktus nélkül kérhetnek és kaphatnak automatizált pénzügyi segítséget munkáltatójuktól, jobban tudnak reagálni a váratlan helyzetekre eladósodás nélkül. Így anyagilag biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá válhat számukra ez az időszak is, a munkáltatók pedig úgy növelhetik a munkavállalók lojalitását és produktivitását, hogy ez számukra nem jelent többletköltséget.

A Salarify szolgáltatásait a következő időszakban több funkcióval fogjuk bővíteni. A termékfejlesztési fókuszunk azon lesz, hogy közvetlenül a Salarify fiókból lehessen online vásárolni az aktuális ledolgozott Salarify egyenleggel, ezzel is segítve a digitális vásárlások terjedését.

A koronavírus hatása a fintech cégek működésére – körinterjú

A következő napokban körinterjút készítünk a hazai fintech cégek körében, hogy feltérképezzük, hogyan befolyásolják működésüket, piacukat a koronavírus terjedésével kapcsolatban hozott kényszerintézkedések.

A Salarify-tól Radák Bence (CEO) és Leiker Flóra (VP of Customer Success) válaszoltak megkeresésünkre.

1. Milyen hatást gyakorolt eddig a koronavírus (és annak gazdasági következményei) a társaságotok működésére?

Radák Bence: Számunkra a home office-ra való átállás és a távoli munkavégzés nem okozott különösebb problémát, hiszen eddig is több városból dolgoztunk digitális kollaborációs eszközök segítségével.

Ami nagyobb kihívást jelent számunkra, az a megváltozott piaci környezetnek tudható be. Növekszik a munkanélküliség, így a munkaerő megtartás és a fluktuáció hangsúlya csökkenhet a HR stratégiákban. A vállalati költségcsökkentés érinti a kompenzációs csomagokat, ami természetesen hatással van a stratégiánkra.

Saját adataink szerint azonban a végfelhasználói kereslet a rugalmas, nem hitel típusú likviditás iránt növekszik, és a pénzügyi well-being fontosabb, mint valaha.

2. Felmerült-e a társaságotoknál a stratégiai irányok újragondolásának szükségessége?

Radák Bence: Igen, 2020-ra új stratégiával álltunk elő, ahol a legfontosabb szempont, hogy a lehető legtöbb munkavállalót segítsük ebben a nehéz időszakban.

Ennek érdekében a Salarify-t egész évben ingyenesen elérhetővé tettük minden hazai munkavállaló és munkáltató számára.

3. Mennyire érzékelitek azt, hogy felerősödtek a digitális fejlesztések a partnereitek körében?

Leiker Flóra: Nekünk a kékgalléros szektorra nagyobb a rálátásunk. Sok esetben a digitális megoldásokra való átállás nem egyszerű, de a HR folyamatokban egyértelműen látható (pl. kiválasztás, onboarding, bérelőlegezés).

Ezen felül minden ügyfél meeting online zajlik, a belső és külső kommunikáció is teljesen digitálisan történik.

4. Ti mivel tudjátok segíteni partnereitek működését a jelenlegi helyzetben?

Radák Bence: A Salarify ingyenessé tétele mellett olyan gyors és egyszerű integrációs megoldásokat kínálunk ügyfeleink részére, melyekkel termékünk személyes találkozó nélkül is zökkenőmentesen bevezethető.

5. Nektek jelen pillanatban mire lenne most a legnagyobb szükségetek?

Leiker Flóra: Nyitottságra a vállalatok felől, hogy együtt tehessük könnyebbé a hazai munkavállalók életét. A válság kezdete óta dolgozunk a még gördülékenyebb onboarding élmény létrehozásán vállalati partnereink számára.

Így dolgozóik hamarabb hozzájuthatnak egy eszközhöz, ami ebben a nehéz időszakban pénzügyi segítséget nyújthat, természetesen fizikai kontaktus nélkül.

A Salarify idén bekerült Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége közé is, a HUNFINTECH 20/20-ba, amit április végén publikál a FinTechZone. Részletek itt.

Címlapfotó forrása: Salarify

BankTechShow

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

Németh Monika

A Magyar Telekomnál szabályozással, majd “smart” projektekkel foglakozott. A pénzügyi szektorban végmenő digitális transzformáció kísértetiesen hasonlít a telko iparág átalakulására, így korábbi tapasztalatait most a digi pénzügyek világában hasznosítja. Ha ma lenne óvodás, akkor a PSD2 lenne belevarrva a takarójába. A #regtech trendeket és megoldásokat is vizsgálja a szabályozói kihívások mellett. #banktech #regtechguru
BankTechShow

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!