FinTechShow-7.0

Jön a forint Revolut? Itt lesz a bejelentés

Szerző: | 2018. 11. 22. | Digitális pénzügyek, Összes hír, Revolut

FinTechShow-7.0
BankTechShow | A jövő digitális bankja

Hogyan alakítják át a bankok kihívói a jövő pénzügyeit? Kinél bankolunk majd a nap végén? Fogolydilemma és játékelméleti kérdések a digitális játszótéren, ahol a tét Te vagy. És végül a nap kérdése, mikor jön a forint Revolut? November 29-én a legígéretesebb évzáró fintech eseményen, a Beyond Banking Budapesten ez is kiderül. 

Ismét Magyarországra érkezik a Revolut üzletfejlesztési vezetője, Andrius Biceika, akitől – remélhetőleg – azt is megtudhatjuk, mikortól tölthetjük fel Revolut kártyánkat forint folyószámlánkról közvetlenül, devizakonverzió nélkül. Legalábbis a Facebookon keringő egyik bejegyzés szerint erre is számíthatunk majd az eseményen.

Igazán nagy húzás lenne az immár több mint 3 millió nemzetközi ügyféllel rendelkező fintech startuptól a közvetlen forint feltöltés elindítása, amellyel jelentősen növelhetnék a hazai ügyfelek táborát. Idén márciusban Biceika úgy nyilatkozott a FinTechZone-nak, hogy 12 hónapon belül 100 ezer magyar ügyfelet szeretnének elérni és várhatóan nyáron elindulhat a forint feltöltés. A nyári indulás elmaradt és év végére becsülték az

„önálló, forint alapú IBAN számmal elátott bankszámla és/vagy a forint alapú kártyafeltöltés piaci bevezetését.”

Drukkolunk a Revolutnak és biztosak vagyunk abban is, hogy rengeteg izgalmas dolgot hallhatunk majd a cégről és a további terveikről november 29-én a Beyond Banking Budapesten.

Mit tanulhatunk tőlük? – Backbase, Transferwise, Erste[George], MKB Bank

Vinnai Balázs, a W.UP elnöke a holland Backbase, a szerb NLB Bank és az észt-angol Transferwise képviselőivel beszélget majd arról, mi lehet a bankszektor és az inkumbens szolgáltatók jövője, mire számíthatnak a bankok a közeljövőben és mit tanulhatunk a bankok kihívóitól, a „challenger” bankoktól (pl. Revolut, N26, Monzo stb.).

A fintech startupokkal való szimbiózis lehet majd a hagyományos bankok számára a túlélés és a sikeresség záloga? Erről is hallhatunk majd az Erste Csoport innovációs vezetőjétől (továbbá a George magyarországi érkezéséről 2019-ben), az MKB Bank digitális és lakossági vezérigazgató-helyettesétől, továbbá a Nestholma vezérétől – tudtuk meg a részleteket Remco Veenenbergtől, az eseményt szervező W.UP képviselőjétől. 

Program, aktuális infok és jegyek

A jó hír, hogy a szervezők a nagy érdeklődésre való tekintettel még nagyobb helyre viszik az eseményt, így ismét lehet regisztrálni.

  • Az esemény helyszíne: Story Budapest (volt Tesla Club), Kazinczy u. 21.
  • Időpont: 2018. november 29.
  • Program:

15:30-15:50

Registration

15:50-16:00

Opening, Remco Veenenberg, W.UP

16:00-16:30

Why banking as it is will disappear, Andrius Biceika, Revolut

16:30-17:00

Why traditional banks will remain the go-to financial service providers

17:00-17:20

Disruption from tech giants: Do banks or challengers stand a chance?

17:20-17:30

Audience voting: Banks or challengers?

17:30-17:50

The future of banking: Will challengers take over the banking sector? What do banks expect? How will new players shape the future of banking? Moderator: Balázs Vinnai, W.UP

17:50-18:10

Friend or foe: Best practices and challenges in collaboration between banks and fintechs Moderator: Boris Marte, Erste Group

18:10-18:30

Fintechs’ Survival Guide: Collaborate or perish Moderator Anton Chilling, Pioneers

18:30-19:00

Bank pitches: Listen to banks’ pitches for a change and vote for the best!

19:00-19:15

Voting and wrap-up

19:30-21:00

Networking

BankTechShow | A jövő digitális bankja
BankTechShow 1.0 | A jövő digital bankja

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

Tudósítás

A FinTechZone górcső alá veszi a legfrissebb hazai és nemzetközi digitális pénzügyi fejlesztésekről, megoldásokról szóló híreket, bejelentéseket. Megosztjuk azokat, amelyekről úgy gondoljuk, hozzájárulnak a hagyományos pénzügyi közvetítői rendszer digitális fejlődéséhez, az ügyfélélmény növekedéséhez. Szakmai hátterünk a hitelességünk. #nobullshit

FINTECHSHOW 7.0

fintech fintechshow
Terítéken a legújabb fintech innovációk.

BANKTECHSHOW 1.0

banktech banktechshow
Megoldások a láthatatlan bankoláshoz.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!