Újabb szintet lépett az online csalásmegelőzéssel foglalkozó magyar fintech startup, a SEON, amelynek megoldását használja többek között a Revolut, Wise, NuBank, KLM, vagy az AirFrance. A tavalyi 10 millió eurós tőkebevonás után a napokban közel 94 millió dollár tőkét vont be a magyar csapat. „5 éven belül bármely online vállalkozás számára elérhető globális csalásmegelőző megoldássá kívánunk válni” – nyilatkozta Kádár Tamás, a SEON társalapítója a Sifted portálnak. A társaság megoldását az érdeklődők 2022. április 27-én megismerhetik a PayTechShow 3.0 elektronikus fizetési konferencián.
Legutóbb idén februárban számoltunk be arról, hogy a magyar fintech startup számos ismert Buy Now, Pay Later (Vásárolj most, fizess később) szolgáltató számára biztosít magasabb szintű védelmet az online csalással szemben. A fintech startup BNPL ügyfelei között ott található például az Affirm, a Mokka, vagy a Sezzle.
Ezt megelőzően, tavaly márciusban írtunk arról, hogy 10 millió eurót kapott a társaság az N26, a SumUp, az Onfido alapítóitól és más fintech szupersztároktól. Az akkori (series A) tőkebefektetést a Creandum, a korai fázisú befektetésekre szakosodott társaság vezette, amely olyan startupokban fektetett, mint a Bolt, Klarna, iZettle, vagy a Spotify.
“Azt akarjuk elérni, hogy a SEON megoldása olyan könnyen legyen elérhető a csalásmegelőzéssel, a kockázatkezeléssel foglalkozók számára, mint a Netflix lejátszása”
– nyilatkozta a mostani tőkebefektetés kapcsán Kádár Tamás a Siftednek. A mostani (series B) tőkebefektetést az amerikai hátterű IVP (Institutional Venture Partners) vezette, amely olyan társaságokba fektetett, mint például a Dropbox, Coinbase, Github, Klarna, Twitter, vagy a Wise.
A frissen bevont tőkét a társaság elsősorban az Egyesült Államokban lévő operációjának bővítésére, az észak-amerikai jelenlét erősítésére fogja fordítani. A következő 12 hónapban a fintech startup megduplázza csapatának létszámát az Egyesült Államokban, Londonban és Jakartában. A budapesti irodát várhatóan további 80-90 fővel bővítik.
Előadás: Kiberbűnözés és csalásmegelőzés. Új megoldások = új kockázatok?
PayTechShow 3.0: „Végletek között. Készpénzzel a metaverzumba?” | 2022. április 27.
Mi a SEON?
A SEON egy olyan csalásmegelőző rendszert fejleszt, amely képes kiszűrni a lehetséges csalásokat a különböző online tranzakcióknál. Az adatgyűjtés egy fontos eleme a kockázati profil felépítése, amit a rendszer a meglévő adatokból dolgozva, különböző publikus és közösségi forrásokból bővít ki egy teljes profillá. A kockázatelemzés során a gépi tanulás segítségével azonnal besorolásra kerül a tranzakció, de a döntési folyamat teljesen átlátható marad.
2016-ban és 2020-ban is bekerültek a legígéretesebb magyar fintech társaságokközé, a HUNFINTECH25-be, majd a HunFinTech20/20-ba. 2017-ben a FinTechShow-n debütáltak és 2018 februárjában megkapták az első tőkebefektetésüket. Akkor 150 millió forint (0,5 millió euró) tőkét kaptak az OTP Csoporthoz tartozó Portfolion és a Friedler Capital társaságoktól. 2019-ben a Portfolion újabb 1 millió eurót fektetett a társaságba.
Kapcsolódó cikkek:
Címlapfotó: FinTechZone.hu | FinTech Group