A több mint 18 millió ügyféllel rendelkező NatWest brit bank idén május 7-től megkezdi Buy Now, Pay Later (BNPL) megoldásának kivezetését – írja a The Sun.
A NatWest BNPL megoldása lehetővé tette a felhasználók számára, hogy vásárlásaikat négy egyenlő részletben, kamatmentesen fizessék ki. Bár eredetileg nagy érdeklődés övezte a megoldást, a vártnál mégis jóval kevesebben vették igénybe.
A hírrel kapcsolatban a NatWest szóvivője a következőket mondta a Finextrának:
„Alapvető hitelezési termékeinkre összpontosítunk, segítve ügyfeleinket, hogy kiadásaikat szétoszthassák hitelkártyáink, folyószámlahiteleink és egyéb hiteltermékeink között.”
Mi az a BNPL?
A BNPL-modell lehetővé teszi, hogy a vevők azonnali fizetés nélkül vásároljanak, majd egy meghatározott ütemterv szerint rendezzék a számla ellenértékét. Fontos kiemelni, hogy a BNPL keretében megrendelt termékek esetében a kereskedők azonnal hozzájutnak a számla összegéhez. Az ellenérték behajtásának kockázata a “Vásárolj most, fizess később” (BNPL) szolgáltatókat terheli.
Fogyasztói oldalról komoly előny, hogy míg az elbírálás átfutási ideje a BNPL szolgáltatóknál 5-10 perc, a hagyományos áruhitelt nyújtó pénzügyi szolgáltatók esetében ez lényegesen hosszabb lehet.
Töretlen a bővülés a bizonytalanságok ellenérése is
A BNPL növekedése várhatóan továbbra is töretlen marad, legalábbis a Polaris Market Research szerint a globális BNPL-piac a 2022-es 6,24 milliárd dollárról 80,52 milliárd dollárra duzzadhat 2032-re.
A bővülés ellenére a BNPL piacot továbbra is sok bizonytalanság övezi a szabályozás hiánya miatt. Bár a brit pénzügyi felügyelet (FCA) tavaly ígéretet tett arra, hogy szabályozza a területet, az intézkedések egyelőre nem történtek meg.
Egyes szakértők szerint a BNPL szabályozása lehet az egyik fő hajtóereje az ágazat megerősödésének – az átláthatóság és a megfelelő fogyasztóvédelem megteremtésével. A szabályozói kontroll idővel bizalmat szülhet a fogyasztók körében és olyanok érdeklődését is felkeltheti, akik egyébként vonakodtak a BNPL-től.
Az elmúlt két évben a magas infláció nemcsak az ügyfelek pénzügyi rugalmasságát emésztette fel, hanem megváltoztatta a hitelezési környezetet is. Az ügyfelek egyre nehezebben tudnak lépést tartani a törlesztéssel, miközben a magas kamatok és a növekvő késedelmek kihívást jelentenek már a BNPL-szolgáltatóknak is.
Kapcsolódó cikkek:
A bankok mindig a kanyarban előznek?
Sok esetben látjuk, hogy a legtöbb bizalmat az ügyfelek részéről továbbra is a hagyományos pénzügyi szereplők birtokolják. Bár a bankok gyakran „későn érkeznek”, amikor a pénzügyi innovációról van szó, úgy tűnik, meg tudják őrizni ügyfélbázisukat a fintech cégek és a neobankok által támasztott éles verseny ellenére is.
Tekintettel a jelenlegi gazdasági helyzetre, azt is látjuk, hogy a mostani hitelezési környezetben a megalapozottabb és fenntarthatóbb bevételi forrásokat részesítve előnyben, a bankok egyre inkább az alapvető hiteltermékeikre, például a hitelkártyákra, a folyószámlahitelekre és az egyéb hitelekre összpontosítanak – valószínűleg ennek a folyamatnak lehetünk tanúi a NatWest esetén is.
Kapcsolódó cikkek:
[Forrás: thefintechtimes.com] | Címlapfotó: ink drop – stock.adobe.com | Licenc: FinTech Group