Az Amazon megszünteti üzleteinek egy részében az ú.n. „Just Walk Out” kassza nélküli, önkiszolgáló bolti megoldását. A hírről és az automatizált önkiszolgáló boltok mögött lévő technológiáról és annak jövőjéről Mezei Lászlót az MBH Bank fizetési megoldásokért felelős igazgatóját kérdeztük.
Az Amazon arról döntött, hogy kivezeti a “Just Walk Out” megoldást az összes amerikai Fresh élelmiszerboltjából és helyette bevezeti az okos bevásárlókocsikat. A döntés súlya nem elhanyagolható, hiszen az Amazon Fresh üzletek valamivel több mint fele rendelkezik Just Walk Out megoldással.
Ennél a fizetési megoldásnál a vásárlók annyit érzékelnek, hogy az üzletbe belépést követően – és egy QR-kódos azonosítás után – a fizetésük teljesen automatikussá válik; nincs kassza, nincs bankkártya terminál és a vonalkódos beolvasással sem kell bajlódniuk. A vásárlás végeztével csupán kisétálnak a táskájukba tett árukkal és a fizetés automatikusan megvalósul.
Tony Hoggett, az élelmiszerbolti részleg alelnöke egy interjúban elmondta, hogy a megoldás kivezetése része a Fresh áruházak átszervezésének. A vállalat mostantól okos bevásárlókocsikra helyezi a hangsúlyt. A bevásárlókosárba ágyazott szkenner és képernyő lehetővé teszi a vásárlás során történő fizetést és megbízhatóbb megoldást kínálhatnak, mint a “Just Walk Out”.
A vállalat elmondása alapján a “Just Walk Out” megoldás továbbra is működni fog az Amazon Go boltokban, és más kereskedők számára is elérhető marad a jövőben.
Kapcsolódó cikkek:
Van az automatizmusnak ára?
A Just Walk Out először 2016-ban jelent meg, bemutatva az Amazon legnagyobb és legmerészebb innovációját a bevásárlás terén. A megoldás a szenzorokat, kamerákat és részben mesterséges intelligenciát használva nyomon követi, hogy az ügyfelek milyen termékeket vesznek le a polcokról, majd automatikusan jegyzik a tételeket egy alkalmazáson keresztül.
A technológia és a megoldás elképesztőnek tűnt, de az automatikus megoldás még számtalan alkalommal kellemetlenséget, fennakadást okozott a vásárlóknak, kezdve a vásárlás után órákkal kiküldött nyugtáktól egészen a teljesen rosszul kezelt rendelésekig. Mindemellett az üzletekben található szkennerek és videokamerák rendszere is nagyon drága.
Bár a folyamat teljesen automatizáltnak tűnt, a “Just Walk Out” megoldás működtetése több mint 1000 emberre támaszkodott Indiában, akik a vásárlások videófelvételeit követték nyomon ellenőrzés céljából.
Nem érdemes lebecsülni az Amazont
Téved, aki lebecsüli az Amazon eredményeit, esetleg azt a látszatot kelti, hogy az Amazon vészesen mellé nyúlt a Just Walk Out megoldással. A kísérletezés, a termékek és szolgáltatások piaci tesztelése az Amazon vállalati kultúrájának szerves része.
,,Az egyik, ami különösen megkülönböztet minket, az a kudarc elfogadása. Azt gondolom, a kudarcok kezelése szempontjából a legjobb helyen vagyunk (rengeteg gyakorlatunk van benne!). A kudarc és az innováció ugyanakkor elválaszthatatlan ikrek. Az innovációhoz kísérletezni kell, és ha előre tudod, hogy működni fog, az nem kísérlet. A legtöbb nagy szervezet felkarolja az innováció ötletét, de nem hajlandó elszenvedni a sikertelen kísérletek sorozatát, amely odáig vezet.”
– nyilatkozta korábban Jeff Bezos az Amazon alapítója és vezérigazgatója.
A pénzügyi szolgáltatások tekintetében is számos piaci teszten, kísérletezésen keresztül vezetett az út a láthatatlan fizetésig.
Az Amazon olyan kulcsfontosságú pilléreket alakított ki az elektronikus fizetések, egyenlegkezelés és hitelezés területén, amelyek hozzájárulnak az ökoszisztéma stratégiájának kiteljesedéséhez. Ezekről a fontos állomásokról az alábbi cikkünkben korábban írtunk.
Kapcsolódó cikkek:
- Így építenek ők ökoszisztémát: Amazon, 2021.08.30.
- Az Amazon saját tenyerükön fogja hordozni vásárlóit, 2023.08.02.
- 10 dollárt kínál az Amazon a tenyerünk lenyomatáért, 2021.08.06.
„Experienceless”, azaz élménymentes fizetéssel kapcsolatos kételyek háttere
Mezei Lászlót az MBH Bank fizetési megoldásokért felelős igazgatóját a teljesen láthatatlanná vált fizetési folyamat koncepciójáról kérdeztük.
,,Teoretikusan a „Just walk out”-koncepció már megjelent Brett King 2010-es Bank 2.0 című könyvében is, mely szerint már az akkori RFID technológia is lehetővé tette volna, hogy besétáljunk egy boltba, megtöltsük a bevásárlókocsinkat, majd egyszerűen kisétáljunk fizetési interakció nélkül.
Adott tehát egy megoldási irány, amelyben a fizetési élményt láthatatlanná tennénk, hiszen állítólag senki sem szeret fizetni.
Ezt a fizetési megoldást neveztem el a „contactless” fizetés mintájára „experienceless”, azaz élménymentes fizetésnek.
Ehhez képest 2018-ig kellett várni az Amazon Go indulására, melyből tudomásom szerint 2021-ben 42 lokációt tartottak nyilván, és mielőtt a COVID-ra kezdenénk el mutogatni, már 2022-ben 28-ra csökkent ez a szám, amiből kettő „ideiglenesen zárva” volt.
Az mindenesetre már ekkor elgondolkodtató volt, hogy egy Amazon méretű cég négy év alatt alig pár tucat ilyen boltot nyitott meg (majd jelentős részét be is zárta). Ezen üzletek mindegyike alapvetően valamilyen étkezési lehetőséghez, kantinhoz kötődött.
A technológia tehát adott, úgyhogy nézzük meg az emberi tényezőt, mint lehetséges okot, hogy miért nem terjedt el a Just walk out.
Ennek érdekében 2022-ben egy statisztikailag ugyan nem reprezentatív méretű, de többszázas mintán online közvélemény-kutatást végeztem, ami a következő eredményekkel járt: a válaszadók 70%-a utasította el a koncepciót azzal, hogy egyáltalán nem szeretné megadni biometrikus azonosítóját egyetlen kereskedőnek sem (ilyen esetben ugyanis nincs közvetítő eszköz a biometrikus azonosító megadására, azaz nem a mobiltelefonon megadott biometriát használná az üzlet, hanem azt közvetlenül a kereskedő számára kellene megadni), másrészt hasonló arányú volt az elutasítás az élménymentes fizetési folyamatban az elégtelen ügyféloldali kontroll miatt.
A további válaszok megerősítették, hogy ez nem azt jelenti, hogy a fogyasztók nem szeretik a kényelmes, biometrikus megoldásokat, de olyan megoldást keresnek, amikor közvetítőeszközként a telefonjukat használják, például mobiljukkal fizetnek. A teljesen élménymentes fizetés szűk keresztmetszete alapvetően így az ember.
Egy olyan fontos területen, mint a pénzügyek, szeretjük megtartani a kontrollt és ugyanez a kontroll iránti vágy érhető tetten egyébként a készpénzes fizetés fennmaradásában, hiszen az ott van nálam, meg tudom fogni, vagy a sárga csekk esetében, amit akkor fizetek be, és úgy, ahogy én akarom (például mobilon) és még tucatnyi példát lehetne hozni.
Az már külön ironikus, hogy nemcsak a fogyasztók, de az Amazon sem bízott annyira a technológiában, hiszen mint kiderült, mindeközben 1000 indiai alkalmazott is figyelte a kamerák képeit.”
A bizalom szerepe hatalmas az élménymentes fizetésben
Mezei László felhívta a figyelmet arra, hogy az előbbi példák természetesen nem jelentik azt, hogy ne lennének sikeres use case-ek az élménymentes fizetésre, de véleménye szerint ezek belátható időn belül csak korlátozott körben működhetnek, ahol megvan a kellő bizalom a fogyasztó oldaláról a kereskedő felé.
,,Ettől azonban általánosságban nagyon messze vagyunk, hiszen még az online vásárlások kétharmadát is utánvéttel fizetjük ki. Ugyanakkor nem teljesen elképzelhetetlen, hogy működjön a fizetés nélküli, „Just walk out”-koncepció, például olyan helyeken, ahol
- az elérhető áruk köre szűk és standardizált; például egy e-töltő állomáson,
- ahol elzárt környezetben van az üzlet; mondjuk egy katonai bázison lévő kantin, ahol az ügyfélkör korlátozott,
- vagy mint egy parkolóházban, ahol a biometria alapú azonosítás kiváltható a rendszám azonosításával.
Emellett természetesen számos olyan eset is felmerülhet, amikor a vásárlónak eleve komolyabb azonosításon kell átesnie, például életkora és a vásárolt árucikk miatt.
Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy egy ilyen dinamikusan fejlődő területen, mint a digitális fizetések, csak 3-4 évig terjed a viszonylag pontosan megjósolható események horizontja.”
[Forrás: gizmodo] I Címlapfotó: Oksana – stock.adobe.com | Editorial | Licenc: FinTech Group Kft.