„A bankok és a jegybank illetékesei május 13-án találkoznak egymással, hogy értékeljék az azonnali fizetési rendszerre való felkészülést” – tudta meg az Mfor.hu. Tervezetten 2019. július 1-jén indulna az átutalásainkat 5 másodperc alatt teljesítő azonnali fizetési infrastruktúra Magyarországon, ám úgy tűnik, a felkészülés nem sikerült minden banknak. Kérdés, mikor és milyen feltételekkel indulhat el az azonnali fizetés, a mobilszámra történő pénzküldés és a fizetési kérelem.

Az alábbiakban röviden összefoglaltuk az elmúlt 40 nap történéseit az azonnali fizetés körül:

  • 2019.03.28. – Az Index.hu banki háttérbeszélgetésekre hivatkozva megszellőztette, hogy

„elképzelhető a csúszás, vagy a szakaszos indulás”.

A lap szerint az egyik bank 6-9 hónapos csúszást tartana indokoltnak. A cikkben utaltak arra is, hogy a bankszövetségi üléseken két hazai bank már korábban felvetette a csúszás lehetőségét.

  • 2019.04.01. – Az Mfor.hu piaci információkra hivatkozva hozta nyilvánosságra, hogy

„az egyik nagybank kezdeményezte, a július 1-jei induláskor tesztjelleggel először csak nagyon kicsi, legfeljebb néhány százforintos tételeket lehessen azonnal átutalni, s csak ha minden zökkenőmentes lesz, akkor legyen a rendszer teljes körű”.

  • 2019.04.01. – A FinTechZone.hu részletesen elemzi, milyen következményei lehetnek annak, ha nem tud minden bank időben felkészülni az Azonnali Fizetési Rendszer indulására.
  • 2019.04.02. – dr. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő

„Mi a helyzet az Azonnali Fizetési Rendszer indulásának időpontjával?”

országgyűlési képviselői kérdést tett fel, melynek címzettje az MNB elnöke.

  • 2019.04.11. – dr. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a 2019. április 2-án kelt kérdésre az alábbi írásos választ adta:

Amennyiben az elemzéseink olyan mértékű kockázatot tárnának fel, amely miatt nem tartható az eredetileg meghatározott indulási céldátum [2019.07.01.] vagy nem biztosítható az új infrastruktúra megbízható és stabil indulása, úgy az MNB az érintett pénzforgalmi szereplőkkel együttműködve meg fogja hozni a szükséges döntéseket.”

  • 2019.04.16. – dr. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő az MNB elnökének válaszlevele alapján újabb kérdést tette fel

„Pontosítaná az Azonnali Fizetési Rendszerrel kapcsolatos határidőt?”

A képviselő asszony szerint: „A rendszer 2019. július 1-én tervezett indulása az informatikai fejlesztési feladatokon túl olyan, az állampolgárok tájékoztatásával vagy a szolgáltatók napi működésének változásával kapcsolatos követelményeket is támaszt a szereplők számára, amelyekre jelentősen kihat és

akár működési kockázatot is jelenthet a meghatározott céldátum nem megfelelő időben történő esetleges változása, illetve egy idő után lehetetlenné teszi a megfelelő szintű és színvonalú kommunikáció lefolytatását az érintettek irányában.”

  • 2019.04.30. – dr. Matolcsy György, MNB elnökének válasza a „Pontosítaná az Azonnali Fizetés Rendszerrel kapcsolatos határidőt?” kérdésre: „A fizetési rendszerekbe vetett bizalom és a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében az MNB számára is kiemelten fontos az azonnali fizetési rendszer kockázatoktól és fennakadásoktól mentes indulása. Amennyiben az indulás előtt olyan információk merülnek fel, amelyek az eredeti tervek felülvizsgálatát teszik szükségessé, az MNB bármikor késlekedés nélkül megteszi a szükséges intézkedéseket. Amennyiben ilyen intézkedés bármilyen okból szükségessé válik, az arra vonatkozó döntést

az MNB olyan időpontban és olyan módon fogja meghozni, hogy a szolgáltatók oldalán működési kockázat ne merüljön fel, az állampolgárok megfelelő tájékoztatása pedig biztosítva legyen.”

  • 2019.05.02. – Az Mfor.hu értesülései szerint a jegybank és a bankok illetékesei május 13-án, 49 nappal a tervezett indulás előtt értékelik az azonnali fizetési rendszerrel való felkészültséget. Várhatóan ekkor döntenek majd az indulás feltételeiről és időpontjáról is.

PAYTECHSHOW

Azonnali fizetés, mobilfizetés, Apple Pay lehetőségei, kihívásai a kereskedők, a pénzügyi szolgáltatók és a lakosság szemszögéből. Workshopok, megoldások, Payment Design Sprint 2019.10.15-én a PAYTECHSHOW-n.

Mindeközben a hazai fintech startupok gőzerővel készülnek az azonnali fizetésre. A legnagyobb hazai fintech seregszemlén, a FinTechShow-n április 25-én bemutatkozó 10 legígéretesebb megoldásból öt az azonnali fizetéssel volt kapcsolatos.

Amíg a bankok a központi rendszerre való felcsatlakozás kihívásaival vannak elfoglalva, addig sorra születnek a mobilfizetési megoldások, amelyek az azonnali fizetési rendszer indulásának idejére már piaci bevezetésre kerülhetnek. Részletek hamarosan az Azonnali Fizetés Szolgáltató Centrumban (itt).