Az Apple új szolgáltatást tervez indítani, amellyel a vállalkozások külön eszköz csatlakoztatása nélkül, közvetlenül az iPhone-jukon fogadhatnak érintéses bankkártyás fizetést – tette közzé a Bloomberg a minap. Az Androidos telefonok 2020 vége óta felokosíthatók bankkártya-elfogadásra a softPOS alkalmazás segítségével, ami már Magyarországon is elérhetővé vált. Hamarosan az iPhone-nal rendelkező vállalkozók is élhetnek ezzel a lehetőséggel a Bloomberg információi szerint, de az még nem világos, mely régiókban és hogyan.
Az Apple 2020 óta dolgozik az új szolgáltatáson, amikor felvásárolta a Mobeewave startupot 100 millió dollárért. A startup olyan technológiát fejleszt, amelynek segítségével az okostelefonok alkalmassá tehetők az érintéses mobilfizetésre.
Az Androidos telefonok az ú.n. softPOS mobilalkalmazás segítségével már 2020 vége óta bankkártya-elfogadó terminállá alakíthatók. A softPOS megoldás Magyarországon több fizetési szolgáltatónál is elérhetővé vált, és hamarosan újabb meghatározó szereplő fog belépni erre a piacra. További információk a softPOS megoldással kapcsolatban itt: GPE softPOS.
Tavaly nyáron írtuk meg, hogy a Mobeewave felvásárlással az Apple a fizikai kereskedőket fogja megcélozni softPOS-szerű fizetési megoldással. A Bloombergen közzétett információk alapján a várakozásaink hamarosan beérnek. A legújabb várakozásainkat, az elektronikus fizetési trendeket és megoldásokat 2022. április 27-én a PayTechShow 3.0-án mutatjuk be. Addig is az érdeklődők számára javasoljuk az elektronikus fizetési piac átalakulásával foglalkozó kiadványunkat.
Kapcsolódó cikkek:
Nehéz helyzetbe hozhatja az Apple a fizetési szolgáltatók egy részét
Az iPhone-nal rendelkező vállalkozók, kereskedők ma is elfogadhatnak bankkártyás fizetést az okostelefonjukkal, ám ehhez külön eszközt kell csatlakoztatniuk a telefonjukhoz. Az új szolgáltatás segítségével külön eszköz nélkül is fogadhatnak érintéses fizetéseket a kereskedők, fodrászok, utcai árusok stb.
Az Apple lépése nehéz helyzetbe hozhatja azokat a fizetési szolgáltatókat – pl. Block (korábbi nevén: Square, a domináns szereplő ezen a piacon az Egyesült Államokban) -, amelyek saját eszközzel okosítják fel az iPhone készülékeket bankkártya-elfogadásra.
Ha az Apple a saját megoldását megnyitja a mobilalkalmazások számára, akkor például a Block külső eszközére nem lesz szüksége a kereskedőknek a bankkártya-elfogadáshoz. Ha pedig az Apple abba az irányba tereli a kereskedőket, hogy a saját fizetés feldolgozási (payment processing) rendszerét és az Apple Pay-t használják, akkor a versenytársak kiszorulhatnak erről a piacról.
A bejelentés hírére a Block részvényei másnap mínuszban nyitottak a tőzsdén.
Rengeteg még a nyitott kérdés
Az még egyelőre nem tiszta, hogy az új kártyaelfogadói szolgáltatás az Appe Pay márkanév alatt kerül-e bevezetésre. Az sem tiszta, vajon az Apple nyitni fog-e a jelenlegi fizetési szolgáltatók irányába, vagy önállóan fogja nyújtani a szolgáltatást a kereskedőknek.
A Bloomberg szerint az új szolgáltatás bevezetésére a következő hónapokban kerülhet sor. Az első béta verzió az iOS 15.4 verzióval láthat napvilágot várhatóan tavasszal.
Az viszont egyre jobban körvonalazódik, hogy az Apple digitális ökoszisztémájában egyre meghatározóbb szerep jut a fizetési megoldásoknak és folyamatosan bővül a fizetési szolgáltatások köre. A társaság legutóbb a Buy Now, Pay Later szolgáltatással kapcsolatban „szivárogtatott ki” híreket.
A kiszivárgott információk szerint az Apple felhasználók bármelyik bankkártyájukkal, fizetési kártyájukkal kezdeményezhetik majd a részletfizetést – tudta meg a Bloomberg. Az Apple BNPL szolgáltatását – Apple Pay Later néven – online és hagyományos vásárlás során is igénybe lehet majd venni.
Kapcsolódó cikkek:
Forrás: Bloomberg
Fotó forrása: CDPiC – stock.adobe.com | Licence: FinTech Group