BankTechShow

A vietnámi miniszterelnök jóváhagyja a Bitcoin-t fizetési eszközként elfogadó tervezetet

Szerző: | 2017. 08. 29. | Blockchain, Nemzetközi fintech hírek, Összes hír

A vietnámi miniszterelnök, Nguyen Xuan Phuc jóváhagyta azt a tervezetet, mely az olyan digitális valuták, mint a Bitcoin hivatalos fizetőeszközként történő elismeréséhez vezet az országban 2018-ban.

 

A helyi média jelentése szerint a miniszterelnök utasította a központi bankot, a pénzügyminisztériumot és a közbiztonsági minisztériumot, hogy tanulmányozzák és dolgozzák ki a virtuális valuták szabályozásának jogi kereteit.

 

Dolgoznak az adózáson és a fogyasztóvédelmen

A folyamat várhatóan 2018 augusztusában fejeződik be. A kriptovaluták hivatalos keretek között történő elismeréséhez szükséges jogi dokumentumok elkészítését szintén az év végéig kell véglegesíteni.

Ezzel egyidejűleg a vietnámi tisztviselők feladata, hogy a digitális valuták adózási rendszerén dolgozzanak. A rendszer – mely meghatározza, hogy a virtuális valuta használói az országban hogyan adóznak – várhatóan 2019 júniusában kerül bevezetésre.

Ugyanazon év szeptemberéig további javaslatokat várnak arra vonatkozóan, hogy miként lehet kezelni vagy megakadályozni a kriptovaluták felhasználásával kapcsolatos jogsértéseket.

A terv a 2015. évi polgári törvénykönyv tulajdonjogi rendelkezéseinek módosítására is felszólít. A módosítás várhatóan javítja a hazai és a külföldi befektetők jogainak és érdekeinek védelmét.

bitcoin vietnamban

Fotó: Off The Path. Forrás: off-the-path.com

 

Vietnámi pálfordulás

A vietnámi kormány digitális valutákkal kapcsolatos, 2014-ben kifejtett álláspontja teljesen megváltozott.

Abban az időben az ország központi bankja kifejezetten nem ajánlotta a kriptovaluták használatát. Ismételte, hogy a felhasználók nem állnak védelem alatt, amennyiben elveszítik befektetéseiket. A bank azt is megtiltotta a hitelintézeteknek, hogy virtuális valutákkal kapcsolatos szolgáltatásokat ajánljanak.

 

Kapcsolódó írásaink:

 

A cikk a coinbroker.hu oldalon jelent meg.

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

BankTechShow

A fintechzone.hu kiadója a FinTech Group Kft.
„A digitális pénzügyi technológiák, FinTech szolgáltatások terjedését segítjük.”
Web: fintechgroup.hu

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

PATAKI GÁBOR

Közgazdász, üzletfejlesztési szakértőként dolgozik mobilfizetési területen közel húsz éve. “Zöldmezős” üzletfejlesztési projekteket részesíti előnyben, ilyen volt az SMS Bróker tőzsdei kereskedési rendszer, az Első Mobilfizetési Rendszer és a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer fejlesztése is, melyeket üzletfejlesztési vezetőként támogatott. Elkötelezett híve a közösségi gazdasági modellnek, a Sharing Economy Szövetség alapító elnökeként támogatja a hazai vállalkozások fejlődését. IVSZ Fintech munkacsoport és a Meetup Kriptovaluta csoport vezetőjeként igyekszik a blockchain technológiát - ezen belül a kriptovalutákat - a hazai digitális kultúra részévé tenni. “
BankTechShow

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE (MÁSODIK KIADÁS)

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

HUNFINTECH 2022

fintech hunfintech
Magyarország 20 legígéretesebb fintech cége és 22 új fintech megoldása

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!