“Cascós app helyett autós szuperappot építünk”

írta | 2022. 09. 12. | Fintech startupok, Fintech szolgáltatások, Insurtech, Magyar fintech startupok, Összes hír

FinTechShow-6.0-Kodban-a-jovonk

Hogyan írja át a technológia a pénzügyi szektor működését? Ki, milyen technológia megjelenésére számít a következő években? Körinterjú keretében feltérképezzük a hazai bankok, fintech cégek várakozásait. Beszélgető partnerünk a 2017-es FinTechShow győztes Cristo társalapítója, Szota Szabolcs. A legújabb technológiákkal, fintech megoldásokkal, szabályozói intézkedésekkel és az ügyféligények változásával részletesen is foglalkozunk 2022. október 12-én a FinTechShow-n.

BIO: Szota Szabolcs

Anno nem volt felvétel a mekiben, így Szabolcs a biztosítási szektorban kötött ki. Kijárta a ranglétrát, és manapság mindent megtesz azért, hogy felrázza az alvó biztosítási szektort. Figyelemmel kíséri a nemzetközi #insurtech trendeket, a bíztató kezdeményezéseket, valamint ő maga is aktív innovátor.
Fintechshow 2017 fintech startup

FinTechShow díjátadó 2017-ben. Fotón balra Szota Szabolcs, a Cristo társalapítója, jobbra Hetényi Márk az MKB Bank lakossági és digitális vezérigazgató-helyettese 2017-ben. 

1. Az elmúlt 12 hónapban milyen eredményeket értetek el?

Szota Szabolcs: Az elmúlt 12 hónapban dinamikus növekedésnek indult a Cristo, köszönhetően annak a stratégiai váltásnak, hogy az alkalmazást a korábbi „casco app” helyett immáron egyre inkább autós szuperappá tettük, és tesszük folyamatosan. Ehhez bővült az elérhető szolgáltatások és funkciók köre.

Ma már megtalálható a parkolási díjfizetés az alkalmazásban, ahol ráadásul lehetővé tettük – egyedülálló módon -, hogy nálunk a felhasználók döntsék el mennyi kényelmi díjat adnak a parkolás kapcsán. Lehet már autópálya matricát, vagy asszisztencia biztosítást is vásárolni, néhány érintéssel.

A legjelentősebb lépések egyike volt ezen túl, hogy a Beat nevű eszközünkből származó, telemetriai adatokra épített, igazán kényelmes és valódi WOW! élményt nyújtó ún. Pro szolgáltatásainkat elérhetővé tettük a cascotól függetlenül is.

Ilyen Pro szolgáltatás például, hogy jelzünk, ha valaki fizetős zónában állt meg, hogy el ne felejtsen parkolás díjfizetést indítani, leállítjuk a parkolás díjfizetését amikor elindult, jelezzük, ha olyan autópálya szakaszt használt, amire nem volt érvényes autópálya matricája, riasztunk, ha vihar tart az parkoló autó felé, vagy megmozdult a gépjármű, a felhasználó tudta nélkül. Az elmúlt időszakban a Pro felhasználók száma is megsokszorozódott.

A felhasználók számának növekedése mellett az igazi eredmény az, hogy jelentősen nőtt az elmúlt időszakban az alkalmazásban a különböző szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználók száma, sőt, nagy örömünkre egyre többen vannak, akik naponta, hetente aktívan használják a Cristot, visszanézik útjaikat, statisztikáikat, illetve vásárolnak.

2. Melyik eredményre vagy a legbüszkébb és miért?

Szota Szabolcs: Elsősorban arra vagyok a legbüszkébb, hogy sikerül folyamatosan növelni a hozzánk kötődő felhasználók számát. Örömmel tölt el, hogy épül egy erős Cristo közösség, akiktől számtalan pozitív visszajelzést, és rengeteg ötletet kapunk. Ez utóbbiakat igyekszünk is megvalósítani.

A Cristo megerősödése nagyban köszönhető véleményem szerint ennek a közösségnek, akik ajánlásaikkal segítik a növekedésünket. A folyamatosan érkező szolgáltatások kapcsán pedig jól látható, hogy

minél több szolgáltatást érnek el a felhasználók az alkalmazásban, annál inkább nő a többi szolgáltatás igénybevétele is, azaz aki egyszer valamiben kipróbál minket, az egyre több szolgáltatást kipróbál, és használ a Cristo appban.

Ha pedig az eredményeken túl még egy büszkeséget megoszthatok, az az, hogy a napokban elindítottunk egy olyan funkciót, amivel bízunk benne, hogy az élhető jövőnkért tudunk tenni, a Cristo közösségének segítségével. A „Mentsük meg a jövőt!” küldetésünk kapcsán megmutatjuk a felhasználóinknak a becsült CO2 kibocsátásukat, amit a MyForest (Közösségi Erdőkért Alapítvány) csapatával együttműködve, az alapítvány számára juttatott adománnyal, annak hazai projektjein megvalósuló facsemete ültetéssel tudnak ellensúlyozni.

Autós alkalmazásként úgy gondolom ez egy fontos téma, amivel nemcsak egyénként, hanem cégként is foglalkoznunk kell, hisz így talán nagyobb hatást érhetünk el. Az első napok tapasztalatai alapján a Cristo közössége már többszáz facsemete ültetéséhez járult hozzá. Bízom benne, hogy a jövőben még többet tudunk tenni környezetünkért együtt.

Cristo - Mensuk meg a jovot

Fotó forrása: Cristo

3. A következő 1-2 évre milyen célokat tűztetek ki magatok elé?

Szota Szabolcs: Bár már évek óta készülünk a nemzetközi piacralépésre, addig nem ejtettük meg azt, amíg nem éreztük elég erősnek értékajánlatunkat, és láttunk az elmúlt 6-9 hónapunkhoz hasonló növekedésünket, valamint nem teremtettük meg a nemzetközi piacralépéshez szükséges hátteret.

Szerencsére a jelenlegi tapasztalataink és előrehaladott folyamataink alapján úgy látjuk, hogy végre megtörténhet az, ami eddig csak, mint távoli cél lebegett a szemünk előtt, és az elkövetkező fél éven belül megvalósulhat nemzetközi jelenlétünk. A következő 1-2 évre ennek a növekedési pályának a fenntartása, illetve legalább további 2-3 országban történő erős jelenlétünk megteremtése a célunk.

4. Melyik az a 3 technológia szerinted, amelyeknek a következő 5 évben meghatározó szerepe lesz a termék-/szolgáltatásfejlesztésben, amely technológiá(k)ra egyre több megoldás fog épülni és/vagy az üzleti életben a megkülönböztetés, a versenyképesség meghatározó elemévé válhat(nak)?

Szota Szabolcs: Én hiszem, hogy a jövő az egyre hatékonyabbá váló célzott ajánlatoké, a személyre szabott megoldásoké, valamint a kimagasló ügyfélélményt nyújtó szolgáltatásoké. Az, hogy ez a hármas együttállás megvalósulhasson, úgy gondolom, hogy a leginkább az adatok felhasználására vonatkozó tudásra van szükség.

Technológiák közül én így a bigdata elemzést, a machine learning, illetve AI alkalmazását tartom leginkább meghatározónak az elkövetkező években.

5. Ennek/ezeknek a technológiáknak a hasznosulását a pénzügyi szolgáltatók/szolgáltatások mely területein látod, illetve a nap végén a végfelhasználók mit érzékelhetnek majd az adott technológia hasznosulásából?

Szota Szabolcs: A pénzügyi szolgáltatók rengeteg adattal rendelkeznek az ügyfeleikről, melyek kiaknázása óriási potenciált rejt. A PSD2 óta az adatok feletti rendelkezés pedig megnyitja a lehetőséget a bankokon túl egyéb szolgáltatók számára is, hogy az ilyen típusú adatokra szolgáltatásokat építhessenek.

A nap végén a felhasználók sokkal egyszerűbb folyamatokkal, gyorsabb ügyintézéssel, illetve személyre szabottabb megoldásokkal találkozhatnak.

Ha emellé még egyéb adatvagyon felhasználását is hozzátesszük, és akár gépjárműhasználati adatokkal vagy egyéb IoT eszközből származó adatokkal együtt kerülnek felhasználásra a banki adatok, akkor új típusú, ténylegesen a felhasználónak megoldásokat kínáló termékek is születhetnek.

6. Milyen kihívások, akadályok korlátozhatják, lassíthatják az általad említett technológiák és/vagy az azokra épülő megoldások hasznosulását a pénzügyi szektorban?

Szota Szabolcs: Az elmúlt években bár a PSD2 megteremtette a lehetőséget a banki adatvagyonok megnyitására, mégis rengeteg fennakadás volt ezek használatában. Az ügyfelek egy dologgal nem találkoztak: az egyszerű felhasználói élménnyel.

Látva viszont a törvényalkotói szándékot, illetve a PSD2 tovább gondolását, bízom benne, hogy az elkövetkező években végre tényleg szintet léphetnek a szolgáltatások ilyen téren is.

7. A következő 1-2 évben a digitális transzformáció mely területeken lesz erőteljesebb, meghatározóbb a bankoknál, pénzügyi szolgáltatóknál véleményed szerint?

Szota Szabolcs: Véleményem szerint az ügyintézés nagy része a mobilalkalmazásokba és webes megoldásokba terelődik, és drasztikusan csökken majd a fióklátogatások száma.

Ehhez szerintem az online azonosítási szolgáltatások további elterjedése és elfogadása, valamint a felhasználók számára a minőségibb felhasználói élmény nyújtása lesz az igazán meghatározó.

8. Melyik az a 1-2 fintech megoldás a világban, amely az elmúlt időszakban megragadta a figyelmedet? Mi volt az, ami miatt felfigyeltél az adott fintech megoldásra?

Szota Szabolcs: Én személy szerint nagy Revolut fan vagyok, számos megoldásuk tetszik, és a mindennapokban személy szerint is sok mindent használok a szolgáltatásaik közül. Elsősorban azért használom a Revolutot, mert rendkívül kényelmes folyamatok mentén, igazán jól működő szolgáltatásokat nyújtanak.

Rajtuk kívül insurtech gyökerű startupként természetesen a legjelentősebb, és talán legerősebb branddel rendelkező Lemonade az, akiket mindig fél szemmel figyelek.

Nagy rajongója vagyok annak, ahogy ők képzelik el a biztosítások működését és jövőjét. Akár a társadalmi szerepvállalásuk, akár a rendkívül hatékony, adatokra épített működésük véleményem szerint példás. Bár sok kritika éri őket, hogy még nem képesek igazi profit termelésre, de véleményem szerint ez is el fog érkezni, hisz egy óriási, hagyományos szervezet helyett a rendkívül hatékony, sok esetben emberi beavatkozás mentes folyamatokkal kialakított működést építik.

Cristo-insurtech-startup

5 éve megnyerte az első FinTechShow-t a Cristo. Honnan, hova és persze merre tovább? | 2022.04.14.

Majdnem napra pontosan 5 évvel ezelőtt, a zsúfolt Ankertben, az első Fintechshow-n léptünk ki a fényre az akkor még Kriph néven futó projektünkkel. Utolsó startupként prezentálva, csupa ismert, vagy a rendezvény szponzorának, az MKB Banknak a Fintechlabjába felvételt nyert projekt mellett eléggé kilógtunk a sorból az újragondolt casco biztosítási koncepciónkkal, és a hozzá kapcsolódó alkalmazással.

Címlapfotó forrása: Cristo

blank
blank

Aktuális cikkeink:

A szerzőről

blank

NÉMETH MONIKA

A Magyar Telekomnál szabályozással, majd “smart” projektekkel foglakozott. A pénzügyi szektorban végmenő digitális transzformáció kísértetiesen hasonlít a telko iparág átalakulására, így korábbi tapasztalatait most a digi pénzügyek világában hasznosítja. Ha ma lenne óvodás, akkor a PSD2 lenne belevarrva a takarójába. A #regtech trendeket és megoldásokat is vizsgálja a szabályozói kihívások mellett. #banktech #regtechguru

FINTECHSHOW 6.0

fintech fintechshow
Bankokból tech cégek? Kódban a jövőnk? A pénzügyi szektor aktuális digitális kérdései és a legújabb hazai fintech megoldások a hatodik FinTechShow-n.

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

METU, MNB, compliance, továbbképzés
Pénzügyi digitalizációs és compliance tanácsadó szakirányú továbbképzés a Budapesti Metropolitan Egyetemen.

ELEKTRONIKUS FIZETÉSI MEGOLDÁSOK KÉZIKÖNYVE

elektronikus fizetés bankkártyás fizetés QR-kódos fizetés
Elektronikus fizetési megoldások kereskedőknek, vállalkozásoknak. A bankkártya elfogadástól a bankszámla alapú fizetési lehetőségeken át az integrált megoldásokig.

GPE softPOS

softpos gpe bankkartya elfogadas mobilon globalpayments
Androidos mobilod van? Töltsd le a GPE softPOS alkalmazást és fogadj egyszerűen érintés nélküli fizetéseket közvetlenül az okostelefonodon keresztül!