Majdnem napra pontosan 5 évvel ezelőtt, a zsúfolt Ankertben, az első Fintechshow-n léptünk ki a fényre az akkor még Kriph néven futó projektünkkel. Utolsó startupként prezentálva, csupa ismert, vagy a rendezvény szponzorának, az...
Majdnem napra pontosan 5 évvel ezelőtt, a zsúfolt Ankertben, az első Fintechshow-n léptünk ki a fényre az akkor még Kriph néven futó projektünkkel. Utolsó startupként prezentálva, csupa ismert, vagy a rendezvény szponzorának, az...
Eltelt az első negyedév a CRISTO indulása óta, és megvannak az első tapasztalatok a felhasználókról, illetve a gépjármű használati szokásaikról. Már az is látszik, hogy a koronavírus miatt drasztikusan csökkent a...
A napokban megérkezett a Lemonade Európába, hogy elhozza a "Revolut-ügyfélélményt" a biztosítási iparágba. 70 oldalas biztosítási feltételek helyett mindenki számára érthető biztosítást kínál a digitális térben. Magyarország is...
Egy évvel ezelőtt még csak néhány próbálkozás volt az USA-ban, és a biztosításokkal kapcsolatban is maximum tájékoztatást nyújtott az Amazon hangvezérelt virtuális asszisztense, Alexa. Mára mindez gyökeresen megváltozott....
Folyamatosan változnak a gépjármű használati szokások és ezzel párhuzamosan az ügyfelek igényei is. A telematika használatával újfajta árazási modellek, egyszerűsödő folyamatok és gyors kárrendezés érhető el. Nem utolsó sorban...
Miközben hetente jelenik meg hír különböző autóipari újdonságokról, hatékony elektromos hajtásról, jobbnál jobb vezetéstámogató eszközökről, önvezető technológiáról, a gépjármű biztosítások működése az elmúlt 20-30 évben nem...
Október elején zajlott a világ egyik legnagyobb insurtech rendezvénye, az Insurtech Connect 2018, ahol összegyűltek a biztosítási iparág hagyományos és új szereplői. Az utóbbiak sikere alapján úgy tűnik, egyre közelebb kerül az...
Közel 5,5 millió honfitársunk zsebében már okostelefon lapul, ám a hazai biztosítók mégsem használják ki ezt. A biztosítók mobilalkalmazásai vagy a roncstelepen végezték, vagy vegetálnak. Nincs szüksége az ügyfeleknek biztosítói...
Jó dolog a retró, de nem akkor, amikor szolgáltatást szeretnénk igénybe venni. Márpedig igazi retró érzés törhet ránk, amint megnyitjuk a hazai biztosítók applikációit. Egyre több biztosító rombolja feleslegesen hírnevét a...
A biztosítóknak gyakorlatilag minden ki nem fizetett kár profitot növelő tényező. Ezt az ellenérdekeltséget oldanák fel újszerű, társadalmilag igazságosabb működésükkel az insurtech startupok. Lehetne másképp is csinálni, de...
Ma már 5 perc alatt lehet 2 milliárd forintos védelmet - kockázati életbiztosítást - vásárolni online, az Egyesült Államokban. Ha tudod, hogy mekkora védelemre van szükséged, akkor még egyszerűbb és gyorsabb a folyamat. De...
Eddig kivétel nélkül olyan megoldásokat mutattam be, amik online értékesítéssel próbálják felforgatni a biztosítási szektort. Nem véletlenül, mert jól látszik, hogy a technológia térnyerésével az értékesítés bizonyos...
A biztosítási innovációk kapcsán legtöbbször visszatérő kérdés, mely biztosítások helyezhetők át teljesen online folyamatokra, melyek azok, amelyeknél mindenképpen szükség van értékesítő bevonására. Íme egy sikeres megoldás...
Egy ideális világban nem történnek bajok, senkit nem ér negatív meglepetés, vagy ha igen, akkor van rá megoldása, hogy a bajt megoldja. Ha például lecsap egy nagy vihar, és elviszi a tetőt, akkor van annyi félretett pénze, hogy...
Milyen egy jó limonádé? Hűs, frissítő, édes, de egyben enyhén savanyú is. Legalábbis én így szeretem. Akkor választom jellemzően, amikor nagyon szomjas vagyok, és felfrissülésre vágyom. Legyen az egy tikkasztó nyári napon egy...
Pár hónapja futottam bele egy 4 éve alapított kínai biztosítóba, a Zhong An-ba. Teljesen lenyűgöztek a biztosítóról publikált számok. Gondoltam, körbejárom, mit csinál másként ez az őrült módon száguldó, a hagyományos...
A tengerentúlon, illetve tőlünk nyugatabbra már Európában is terjedőben vannak a hangvezérelt asszisztensek, amiket egyre többen egyre változatosabb területeken használnak. Akár biztosítási ügyintézésre is. Mire jók a...
Vajon annak idején a hanglemezgyártók észrevették, hogy mit is jelent számukra az internet? Vajon szerveztek nagy konferenciákat, hogy hirdessék: a lemezek a jövő, mert az embereknek mindig szükségük lesz a lemezekre? Nem voltam...
Az elmúlt évben több rendezvényen és előadáson ültem, ahol banki és biztosítói felsővezetők vettek részt előadóként, vagy a nézőtéren. Felváltva vagy ők, vagy őket ijesztgették az előadások során, hogy hamarosan új világ köszönt...