„Több piaci szereplő is gondolkodik azon, hogy miképp tudná a fizikai kereskedői helyzetek széles körében is lehetővé tenni az azonnali fizetést. Ezek között vannak olyanok is, amelyek már előrehaladott állapotban vannak.” Bartha Lajossal, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatójával beszélgettünk arról is, hogyan fejlődhet tovább az azonnali fizetés Magyarországon.
Az interjúsorozat keretében megjelent cikkek itt érhetők el.
V. téma: Az azonnali fizetési piac várható fejlődése 2021-ben
A FinTechZone interjúsorozatából az is kiderült, hogy a hazai nagybankok többsége 2021 közepéig tervezi bevezetni a fizetési kérelem szolgáltatást. A szakértők meglátása szerint ez a szükséges feltétele a fizetési kérelemre épülő új fizetési szolgáltatások bevezetésének. Ugyanakkor felvetik azt is, hogy a lakossági felhasználás terjedését korlátozhatja, hogy a banki átutalás díját a fizető félnek kell megfizetnie.
1. Az MNB meglátása szerint hogyan fejlődhet tovább az azonnali fizetés Magyarországon?
Bartha Lajos: Az árazás valóban fontos kérdés, mivel a fogyasztók jelenleg a készpénzes tranzakciókat és a kártyás vásárlások döntő többségét ingyenesnek érzékelik főként a havi kétszeri, vagy maximum 150 ezer Ft-ig terjedő ingyenes készpénzfelvételre vonatkozó szabályok, illetve a fizetési kártyákhoz kapcsolódó csomagáras megoldások miatt, amelyek esetében sokszor még az éves díjakat is elengedik a szolgáltatók a megfelelő forgalom elérése után.
Ezzel szemben az átutalásokat a terhelési oldalon jellemzően különböző tranzakciós díjak, minimum és értékarányos tételek terhelik.
Úgy látjuk, hogy amellett, hogy nemzetközi összehasonlításban is magasak a pénzforgalmi költségek, a banki árazási szerkezet sem ösztönzi az átutalások használatát.
Az MNB többször, több formában is világosan jelezte a szektor felé az ezzel kapcsolatos álláspontját és elvárásait.
A legjobb megoldást az jelentené, ha minden lakossági ügyfél közvetlen tranzakciós díjak nélkül, a havi számlavezetési díjak megfizetése ellenében korlátlanul tudna átutalni.
Ugyan történtek már pozitív előrelépések ezen a téren, így vannak csomagáras számlatermékek, mindazonáltal az MNB folyamatosan nyomon követi a vonatkozó piaci folyamatokat és be fog avatkozni, amennyiben nem lát megfelelő sebességű változásokat.
Kapcsolódó cikk:
2. Mikorra várható a fizetési kérelemmel történő díjbeszedés megjelenése?
Bartha Lajos: Erre már most is van lehetőség. A számlakibocsátók bármilyen közbenső szolgáltató, így a saját számlavezetőjük segítsége, illetve közreműködésé nélkül az első másodperctől tudnak direktben csatlakozni a GIRO Zrt. által üzemeltetett központi infrastruktúrához fizetési kérelmek benyújtása céljából.
Ehhez külön engedélyezési folyamatra sincs szükség, mivel a fizetési kérelmek küldése nem tartozik a pénzforgalmi szolgáltatások körébe. Csak a GIRO-val történő megállapodás és a kapcsolódó technikai feltételrendszer teljesítés az előfeltétele. A GIRO ráadásul a GIROFix szolgáltatással meg is könnyítette a nagyobb számlakibocsátók helyzetét annak érdekében, hogy tömegesen is tudjanak beadni kötegelt fizetési kérelmeket a központi rendszer felé.
Természetesen ahhoz, hogy a szolgáltatás zökkenőmentesen működjön, a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatók közreműködése is szükséges. Fel kell készülniük a fizetési kérelmek fogadására és ügyfeleik részére történő eljuttatására. Ez ugyan nem kötelező elem, de
mi is úgy látjuk, hogy még idén szinte valamennyi jelentős érintett szereplő nyújtani fogja a szolgáltatást.
Emellett fontos a fogyasztók tájékoztatása is a lehetőségekről. Az MNB különböző kampányokon, illetve kiadványokon keresztül folyamatosan igyekszik támogatni a lakosság pénzügyi ismereteinek bővítését és tudatosságának növelését, de ebben is nagy szerep hárul a bankszektorra.
Mindezek mellett most már mondhatom, hogy rendszeres jelleggel éves szintű felmérést készítünk a hazai számlakibocsátók körében az ügyfeleik fizetési szokásairól. Az idei felmérés keretén belül részletes tájékoztatót késztettünk számukra az azonnali fizetésre épülő fizetési kérelem szolgáltatás és QR-kód alapú fizetési megoldás alkalmazhatóságáról.
Mi a GIROFix?
További részletek itt.
Kapcsolódó cikkek:
- Elindult a tömeges fizetési kérelem küldő szolgáltatás, a GIROFix, 2020.12.02.
- Hogyan működik a fizetési kérelem?, 2021.02.09.
- Beveti a fizetési kérelem szolgáltatást az OTP Bank, 2021.02.10.
3. Milyen további, az azonnali fizetési rendszerre épülő szolgáltatások megjelenésére számít az MNB?
Bartha Lajos: Több piaci szereplő is gondolkodik azon, hogy miképp tudná a fizikai kereskedői helyzetek széles körében is lehetővé tenni az azonnali fizetést. Ezek között vannak olyanok is, amelyek már előrehaladott állapotban vannak.
Az MNB is úgy gondolja, hogy ennek a megoldása a legnagyobb kihívás, főleg az integrált kasszarendszerekkel rendelkező kereskedők esetében, ahol nem megoldható, illetve nem fér bele, hogy a pénztáros tranzakciónként ellenőrizgesse a számlatörténetet.
Olyan automatikus megoldásokra van szükség, amelyek haladéktalanul jelzik a kasszánál, ha egy tranzakció sikeresen megtörtént. Úgy gondolom, hogy rövid- és középtávon ezekre fognak elsősorban fókuszálni a fejlesztések.
Az interjú első része itt érhető el: „Felpörgeti a nyílt bankolást az MNB. Jönnek az új ajánlások„.
Címlapfotó forrása: MNB