Hogyan írja át a technológia a pénzügyi szektor működését? Ki, milyen technológia megjelenésére számít a következő években? Körinterjú keretében feltérképezzük a hazai bankok, fintech cégek várakozásait. Beszélgető partnerünk a 2018-as FinTechShow győztes Aggreg8 társalapítója, a FintechX ügyvezetője, Mudri György. A legújabb technológiákkal, fintech megoldásokkal, szabályozói intézkedésekkel és az ügyféligények változásával részletesen is foglalkozunk 2022. október 12-én a FinTechShow-n.
Alapítók: Mudri György és Gémes Tamás
A két alapító, Mudri György és Gémes Tamás, egy alapítványi programon keresztül ismerték meg egymást.
György, a jelenlegi ügyvezető, közgazdászként és sorozatvállalkozóként is maximális pénzügyi tudatosságra és átláthatóságra törekszik: az elmúlt 15 évben minden kiadását adminisztrálta, így kézenfekvő volt, hogy a pénzügyek egyszerű és automata kezelésével kezdjen foglalkozni.
Tamás, a vezető fejlesztő, az USA-t is megjárva első kézből látta, hogyan robban be a fintech piac, amit mindenképp szeretett volna egy saját vállalkozással is lekövetni, ezért is szerzett mester közgazdász diplomát az Egyesült Államokban.
FinTechShow díjátadó 2018-ban. Fotón balra Mudri György, jobbra Gémes Tamás az Aggreg8 és a FintechX társalapítói
Előadás: Hol tart ma a nyílt bankolás Magyarországon és Európában?
Mudri György, FintechX, ügyvezető, társalapító
FinTechShow 6.0: „Kódban a jövőnk? Bankokból tech cégek?” | 2022. október 12.
1. Az elmúlt 12 hónapban milyen eredményeket értetek el?
Termékfejlesztési vonalon foglalkoztunk a meglévő termékfejlesztési szálaink (Aggreg8, FintechBlocks) tovább építésén, mellette pedig előkészítési fázisba került sok új – továbbra is a nyílt bankoláshoz kapcsolódó vonal.
Kifelé is látható üzletfejlesztési tevékenységünk szintén elsősorban a meglévő termékvonalakhoz kapcsolódik, a motorháztető alatt épül pár újdonság is, de ezek még nem publikusak.
Mellette idén nyáron friss élményként túl vagyunk 2 irodaköltözésen (egyet Szegeden, egyet Budapesten abszolváltunk).
Kapcsolódó cikkek:
2. Melyik eredményre vagy a legbüszkébb és miért?
Mudri György: Talán azt emelném ki, hogy (így két-három évvel a törvényi határidő lejárta után)
a nyílt bankolási API-k végre kezdik elérni a szolgáltatásnyújtásra alkalmas „minősítést” (legalábbis a számlainformációs szolgáltatások és egyre több felhasználási mód kombinációjában mindenképpen.)
Ennek eredményeképpen pedig 2021-2022 során már két banki és több nagyvállalati partner is (elsősorban hitelbírálati és könyvelésautomatizálási területeken) bizalmat szavazott az Aggreg8 szolgáltatásának, ezzel is alátámasztva, hogy a banki API-k (legalábbis ezek nagyobb része) immár Magyarországon is valóban alkalmasak szolgáltatásnyújtásra.
Nyílt bankolás Magyarországon. Megoldások és lehetőségek | 2021. december
3. A következő 1-2 évre milyen célokat tűztetek ki magatok elé?
Mudri György: Ezen a területen alapvetően három fő növekedési irányt is meghatároztunk:
- Tervezünk több új termékvonalat, melyek már nem kizárólag egy-egy technológiai háttérszolgáltatásra fognak korlátozódni hanem E2E (end-to-end = a folyamat teljes egészét átölelő) use-case-ek lefedését jelentik. (Azaz nem csak ahhoz adunk eszközt, hogy valaki a PSD2-nek köszönhetően hogyan férhet hozzá a végfelhasználói számlainformációhoz – ahogyan eddig – hanem arra is, hogy mihez kezdjen a megszerzett adattal);
- A már említett befektetés segítségével elindulunk aktívan a nemzetközi piac irányába;
- Továbbá erős meggyőződésünk, hogy a nyílt bankolás nemcsak a szűken értelmezett pénzügyi szektorban nyit számtalan új lehetőséget, hanem számos nem direkt módon kapcsolódó társterületen is.
4. Melyik az a 3 technológia szerinted, amelyeknek a következő 5 évben meghatározó szerepe lesz a termék-/szolgáltatásfejlesztésben, amely technológiá(k)ra egyre több megoldás fog épülni és/vagy az üzleti életben a megkülönböztetés, a versenyképesség meghatározó elemévé válhat(nak)?
Mudri György: Első helyen – kicsit hazabeszélve – a nyílt bankolást emelném ki.
Egy kicsit lassabban, mint előzetesen vártuk, de egyértelműen kezdi elérni azt a szintet amire már valóban komolyan vehető, stabil szolgáltatások is építhetők.
Persze még továbbra is van több-kevesebb frusztráló kihívás a terület előtt, ami ha nem lenne, akkor az erre épülő szolgáltatások gyorsabban terjedhetnének, de ez legfeljebb lassítani fogja tudni a multibank megoldások beépülését a mindennapi pénzügyeink kezelésébe.
Emellett pénzügyi területhez szorosabban kapcsolódóan egy már régóta terítéken lévő és egy pénzügyi szférától alapértelmezésben kicsit távolabbi területet emelnék ki, amiknek a pénzügyi szolgáltatások fejlődése területén is komoly szerepe lesz szerintem a következő időszakban. Az egyik terület régóta kerülgetett BigData, a másik pedig az energiafelhasználást, a hatékonyság javítását célzó technológiák elterjedése.
5. Ennek/ezeknek a technológiáknak a hasznosulását a pénzügyi szolgáltatók/szolgáltatások mely területein látod, illetve a nap végén a végfelhasználók mit érzékelhetnek majd az adott technológia hasznosulásából?
Mudri György: A fenti technológiák akár közvetve akár közvetlenül három oldalról alakítják a jelenleg ismert (vagy még nem is létező) megoldásokat.
- Egyrészt nyilvánvalóan erősen befolyásolják/javítják a végfelhasználók által tapasztalt felhasználói élményt (pl. bankfüggetlen E2E online személyi hitel igénylés jövedelemigazolással 5 perc alatti folyósítással).
- Bizonyos megoldások tekintetében olyan módon alakítják át magát a tényleges szolgáltatást, ami nagyon komoly költségcsökkenést, hatékonyságnövekedést fog tudni eredményezni (pl. könyvelési folyamat teljes automatizálása).
- Harmadrészt teljesen új értékesítési, személyre szabott értékesítési és targetálási lehetőséget kapnak általuk a szolgáltatói oldalon található vállalkozások (pl. a korábban nem, vagy nagyon körülményesen hozzáférhető adatokra épített értékesítési motorok által).
6. Milyen kihívások, akadályok korlátozhatják, lassíthatják az általad említett technológiák és/vagy az azokra épülő megoldások hasznosulását a pénzügyi szektorban?
Mudri György: Leginkább a szabályozói, vagy sok esetben még inkább a felügyeleti oldal nem megfelelő sebessége és olykor a nemzetközi gyakorlatoktól számos esetben eltérő jogértelmezése, a nagy piaci szereplők tényleges jogkövető magatartásra ösztönzése jelent problémát.
7. A következő 1-2 évben a digitális transzformáció mely területeken lesz erőteljesebb, meghatározóbb a bankoknál, pénzügyi szolgáltatóknál véleményed szerint?
Mudri György: Egyrészt (az előző évekhez hasonlóan) komoly hangsúlyt fog kapni banki oldalon a végfelhasználók számára biztosított mobil ügyfélélmény erősítése, hogy az értékajánlatuk ilyen téren is (legalább közel) versenyképes maradhasson a neobankok értékajánlatához.
Másrészt komoly hangsúlyt fog kapni, hogy minél több kritikus – nagy jövedelemtermelő képességű – folyamatuk, termékük igénybevétele legyen lehetséges teljesen digitális E2E folyamat keretében (pl. hiteligénylés, az ügyfélazonosítástól a bírálaton és szerződéskötésen át egészen a folyósításig bezárólag).
Emellett véleményem szerint más iparágakhoz hasonlóan itt is megfigyelhető lesz a minél inkább személyre szabott, akár ténylegesen a végfelhasználó speciális tulajdonságai alapján árazott termékek bevezetése, elterjedése.
8. Melyik az a 1-2 fintech megoldás a világban, amely az elmúlt időszakban megragadta a figyelmedet? Mi volt az, ami miatt felfigyeltél az adott fintech megoldásra?
Mudri György: Pár nemzetközi – valószínűleg mindenki által ismert – „kedvenc” megoldás helyett inkább a magyar piacra koncentrálva válaszolnék. Személyes kedvencem a Péntech, akik úgy tudták átfordítani a faktoring értékajánlatukat egy B2B BNPL megoldássá, hogy azzal jó pár szabályozási gordiuszi csomót vágtak át lendületből, ráadásul a B2C BNPL-hez képest egy sokkal stabilabb, jobban „minősíthető”, megfelelő scoring mellett sokkal kisebb nemfizetési kockázat és behajthatóság mellett építenek erre üzletet.
Emellett még szakmailag nagyon érdekesnek tartom a már-már tankönyvi példába illő számlázz.hu vs Billingo csörtét a magyar számlázó programok piacán a „piacvezető” vs „kihívó” pozíciókból és kíváncsian figyelem, hogy hogyan alakul ez a párharc.
A körinterjú keretében eddig megjelent cikkek:
- Brezovszki Máté (Perfinal): Megeszi a technológia a bankok szent tehenét. Az új trend magyarázata a Jurassic Park példáján keresztül, 2022.08.24.
- Radák Bence (Salarify): Európa hitelezési folyamatát gyorsíthatja a magyar fintech startup megoldása, 2022.08.25.
- Bek-Balla László (Erste Bank): Az ügyfelek azt érezhetik, a bankok “kitalálják a gondolataikat”, 2022.08.30.
- Pecsenye Roland (Magyar Bankholding): “A bankokban szoftvert kell építeni, nekik kell kiindulási ponttá válniuk” – Exkluzív interjú, 2022.09.01.
- dr. Ákos Tamás (CIB Bank): CIB Bank digitális tervek: Online vállalati számlanyitás, SoftPOS és insurtech a tarsolyban, 2022.09.02.
- Bruzsa Géza (Fintrous Group | Instacash): Az Instacash segíti a hazai bankokat az azonnali digitális részletfizetés, a BNPL bevezetésében, 2022.09.05.
- Kádár Tamás (SEON): “Az első számú csalásmegelőző cég szeretnénk lenni a világon”, 2022.09.06.
- Nyíri József (Finshape): “A digitális önállóság a következő szint a bankszektorban. Ehhez adunk eszközt”, 2022.09.08.
- Brachmann Ferenc (Acounto): A következő években el fogunk jutni a közel 100%-ig automatizált könyvelésig, 2022.09.09.
- Szota Szabolcs (Cristo): “Cascós app helyett autós szuperappot építünk”, 2022.09.12.
Címlapfotó forrása: Fintech Group Kft.