A következő hónapokban a Budapest Bank is elérhetővé teszi ügyfelei számára az Apple Pay-t és már dolgoznak a Google Pay bevezetésén is. 2020-ban sikeresen debütált a Budapest Pénzügyi Asszisztens, a bank első nyílt bankolásra...
A következő hónapokban a Budapest Bank is elérhetővé teszi ügyfelei számára az Apple Pay-t és már dolgoznak a Google Pay bevezetésén is. 2020-ban sikeresen debütált a Budapest Pénzügyi Asszisztens, a bank első nyílt bankolásra...
Hamarosan debütál az Erste Bank új digitális banki platformja, a George. A nyitott platform bevezetésével a bank egy digitális ökoszisztéma alapjait is lerakja. A George elindulásával párhuzamosan jön a videó-azonosítással...
Tavaly a GRÁNIT Bank elnyerte "Az év leginnovatívabb bankja" címet, amit a számos új, a piacon elsőként bevezetett digitális fejlesztésnek is köszönhetnek. 2021. második negyedévétől a bank nyílt bankolásra épülő...
A pandémia következtében 2020-ban kártyavárszerűen dőltek romba az éves üzleti tervek és vált szükségszerűvé a digitalizáció felgyorsítása. Az új élethelyzet új megoldásokat kívánt, amelyek között ott találhatjuk a...
A K&H Bank 2021-ben olyan megoldások bevezetését tervezi, amelyek túlmutatnak a bankoláson, és egyszerűsítik a felhasználók hétköznapi életét. Ennek szellemében tette elérhetővé a bank a közlekedési jegyeket a mobilbanki...
Habár a koronavírus-járvány jelentősen fellendítette a digitális banki szolgáltatások iránti keresletet, a hitelezési folyamatok tekintetében még jelentős fejlesztési potenciál mutatkozik. Az elektronikus azonosítás és...
Nem sokkal a január 1-jei indulás után az OTP Bank már több ügyfelének is folyósította az új, szabadon felhasználható Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hiteleket - közölte az MTI-vel a pénzintézet tegnap. Az új terméktípust...
Január végén az MKB Bank bemutatja a megújult androidos mobilfizetési megoldását. 2021-ben a bank a nyílt bankolás eszközeivel teszi majd hatékonyabbá a személyi kölcsön online igénylését. Pereczes Jánossal, az MKB Bank...
“Jövőre az irány egyértelműen az azonnali fizetés és a fizikai térben való elektronikus fizetési megoldások térnyerése lehet” - mondta el dr. Al-Absi Gáber, az OTP Mobil ügyvezető-helyettese a FinTechZone.hu-nak adott évértékelő...
Januártól a fizetési kérelem, 2021 közepétől pedig a Google Pay is elérhető lesz a Takarékbanknál. A bank idei évi digitális fejlesztései között megtalálhatjuk a nyílt bankolásra épülő Takarék Business Assistant és a Videobank...
A Google Pay, a fizetési kérelem és a nyílt banki szolgáltatások bevezetésével is készül a CIB Bank 2021-ben. A bank idei évi digitális fejlesztései között megtalálhatjuk az online elindítható lakáshitel-igénylést, vagy a...
A napokban a K&H Bank is elérhetővé tette a videóazonosítással történő online számlanyitást az egyéni vállalkozók részére. Eddig ezt a lehetőséget a MagNet Bank és a Raiffeisen Bank kínálta Magyarországon az egyéni...
A koronavírus-járvány első hullámának lecsengésével párhuzamosan 2020 harmadik negyedévében a pénzforgalomi folyamatok sok tekintetben visszatértek a pandémia előtti trendekhez. Az elektronikus tranzakciók térhódítása...
Jelentősen leegyszerűsíti az elektronikus ügyfél-azonosítást a pénzügyi intézmények számára egy, 2022. januárjától életbe lépő törvénymódosítás. Ez lehetőséget ad arra, hogy a pénzügyi intézmények a fogyasztók főbb azonosító...
Hogyan gyorsult fel idén több óráról pár másodpercre az utalási rendszer? Mi kellett ahhoz, hogy ma már az éjszaka közepén is utalhassunk? És hogyan kapcsoltuk össze az e-mail címeket és a bankszámlaszámokat? A Magyar Nemzeti...
Az azonnali fizetési rendszer kínálta társadalmi és gazdasági előnyök minél szélesebb körben történő érvényesítése érdekében a GIRO Zrt. alapos vizsgálatnak vetette alá az azonnali fizetésen alapuló mobilfizetési applikáció...
A magyarok 36 százaléka mindössze egy hónapig tudna megélni a meglévő megtakarításából, ha megszűnne a rendszeres havi jövedelme a K&H felmérése szerint, amelyről az MTI-t kedden tájékoztatták.A közleményben kiemelték, a...
Bő két hét múlva változik az online bankkártyás fizetés folyamata, ami az összes kártyatulajdonost érinti majd. Egyes bankok már bevezették, mások a napokban vezetik be az új eljárást. Akik nem állítják be a bankkártyájukhoz az...
Egységes banki ügyfél-azonosítás, központi mobilfizetési alkalmazás, a pénzforgalmi adatvagyon hasznosítása és a nemzetközi azonnali fizetési rendszerhez való csatlakozás is szerepel a GIRO Zrt. 2021-2025-ös időszakot átölelő...
Adminisztráció. Mindenki szeretné gyorsabban, könnyebben, lehetőleg papír- és érintésmentesen, környezetbarát módon intézni. Az elektronikus aláírás a digitális transzformációs projektek kulcsfontosságú eleme, ami számos...
A Global Payments Europe (GPE) először Magyarországon teszi elérhetővé az elektronikus fizetés legújabb generációját, a mobiltelefonon keresztül történő érintésmentes bankkártya-elfogadást (softPOS). Ezzel a megoldással az...
2020. év végére várhatóan elkészülnek a közigazgatási, vállalati és személyes adatvagyon értékelését, kereskedelmét lehetővé tevő jogszabályi keretrendszer alapjai. A jogszabályok, szabványok együttesen megteremtik a pénzügyi...
A mai napon értesítette a Revolut ügyfeleit, hogy elérhetővé tette a webes alkalmazását is, így mostantól az asztali számítógépeken is hozzáférhetünk Revolut fiókunkhoz. A mobilos alkalmazással ellentétben alig pár funkció...
November óta elérhető a Google Pay érintésmentes fizetési funkciója Magyarországon a Revolut, TransferWise, Curve és Monese felhasználók számára. A bejelentést követően több olvasónk is jelezte, hogy nem éri el a Google Pay...
Az inkumbens bankok egyik jellemző kihívása, hogy lépést tartsanak a napjainkban egyre inkább digitálissá alakuló piacukon, olyan környezetben, ahol a banki ügyfelek egyre inkább digitális csatornákat vesznek igénybe. A kihívó...
Tegnap tette közzé a GIRO Zrt., hogy elindult a tömeges fizetési kérelem küldő szolgáltatása, a GIROFix. 2020 decemberétől a GIRO lehetőséget biztosít fizetési kérelmek tömeges benyújtására a GIROFix-en keresztül....
19 órányi felvétel, 35 videó, 52 előadó és közel 30 cikk. Év végi értékeléshez, feltöltődéshez, jövőtervezéshez, a felforgató technológiák üzleti hasznosításához ezt javasoljuk: FinTech(Show) Playlist.
Hogyan használják az új szereplők a growth hacking eszközeit a növekedésükhöz a pénzügyi iparágban? A kiszámíthatatlan lett az új kiszámító? Növekedési stratégiák a gyorsan változó világunkban. A growthhackers.hu alapítója,...
A számlázócégek, a vállalatirányítási rendszereket szállítók új szolgáltatási lehetőségeket látnak a nyílt bankolásban. A gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások pedig testreszabott finanszírozáshoz...
Minél több hazai mobilbanki alkalmazásban válik elérhetővé az azonnali fizetési QR-kód olvasó, annál több webshopban, boltban, szolgáltatónál jelenhet meg az azonnali fizetés indítására alkalmas QR-kód. Várhatóan egyre többen...