Az elektronikus fizetés elterjedését számos intézkedés segíti, többek között a tavaly márciusban debütált azonnali fizetési rendszer, a másfél millió forint feletti készpénzfizetési korlátozás, valamint az, hogy idéntől, ahol...
Az elektronikus fizetés elterjedését számos intézkedés segíti, többek között a tavaly márciusban debütált azonnali fizetési rendszer, a másfél millió forint feletti készpénzfizetési korlátozás, valamint az, hogy idéntől, ahol...
A kártyatársaságok újabb szintre emelték a bankkártya elfogadást, aminek köszönhetően már nemcsak a kassza mellett található POS terminálokon, hanem a kereskedő, vállalkozó mobiltelefonján is lehet érintéses módon bankkártyával...
A felhasználók digitális pénzügyi edukációjában, az új digitális pénzügyi megoldások iránti bizalom növelésében meghatározó szerepe lehet a Digitális Jólét Pénzügyi Védjegynek. A program részleteiről dr. Solymár Károly...
A K&H Bank bejelentette, a Mastercard bankkártyával rendelkező Androidos ügyfeleik számára elérhetővé vált a Google Pay érintéses mobilfizetés. A hazai bankok közül elsőként a K&H Bank lépett, igaz a GPay már tavaly óta...
Ahogy a világ különböző pontjairól megrendelt csomagok kézbesítését nyomon követhetjük online, ugyanúgy láthatják a hazai kis- és középvállalkozások a nemzetközi átutalásaik “útját” egy nemzetközi fintech szolgáltató, az...
Tíz területen vár el eredményesebb digitális átalakulást az MNB a hitelintézetektől. Az új digitális elvárásokat közel 70 pontban foglalta össze a jegybank. Az ajánlás egy átfogó digitális transzformációs stratégia és ütemterv...
„Azt gondoljuk, hogy az ügyfelek számára nemcsak olyan mobilbanki alkalmazást kell nyújtani, amellyel egyszerűen és könnyen lehet átutalásokat végrehajtani. Olyan funkciókkal bővítjük az alkalmazást, amelyek hasznos társsá...
A bankkártyával rendelkezők több mint fele használt mobilbankot 2020-ban, amely arány két éve még csak 13% volt – derül ki a Mastercard kutatási eredményéből. Minél több élethelyzetben nyújt megoldást a mobilbanki alkalmazás,...
A kereskedők számára a költséges bankkártya-elfogadást kiváltó, elektronikus fizetési megoldásának fejlesztése keretében sikeres utalási tranzakciókat bonyolított le a GRÁNIT Bank két másik bank PISP API- ján keresztül. A GRÁNIT...
Akik szeretnének babaváró kölcsönt igényelni a pandémia alatt bankfiók látogatása nélkül, azok számára nyújt 100%-ig digitális megoldást a GRÁNIT Bank. Mindent elektronikusan küldtünk be és a szerződést is elektronikusan írtuk...
Akik szeretnének babaváró kölcsönt igényelni a pandémia alatt bankfiók látogatása nélkül, azok számára nyújt 100%-ig digitális megoldást a GRÁNIT Bank. Mindent elektronikusan küldtünk be és a szerződést is elektronikusan írtuk...
A magyarországi ügyfelek érdekének és a piac biztonságának védelmében a Revolut Payments UAB-hoz fordult az MNB, jelezve, hogy a társaság április végén életbe lépő egyes díjmódosításai sérthetik a hitelintézeti törvényt. A...
A Sberbank ügyfelei Oroszországban bankkártya helyett arcfelismerésre épülő új megoldással fizethetnek. Ehhez mindössze az önkiszolgáló pultban elhelyezett kamerába kell nézniük. Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi...
Egyre több EU-s tagállamban érhetők el a Revolut banki szolgáltatásai. Hitelkártyát, személyi kölcsönt kínál a társaság a banki engedélye birtokában. A napokban 10 újabb országban vezette be banki szolgáltatásait a Revolut, ám...
A Mastercard éves kártyahasználattal és attitűdökkel kapcsolatos kutatása mélységeiben tárta fel a hazai vásárlási szokások változásait a világjárvány alatt. Az eredmények alapján az elektronikus fizetések az életünk több...
Teljessé vált a digitális hiteligénylési folyamat a Babaváró kölcsön esetében az egy hete bevezetett új szolgáltatással, amely révén a GRÁNIT Banknál már a szerződéseket is VideóBankon keresztül lehet aláírni.Az eddigiekben is...
Elstartolt a szelfis számlanyitás a K&H Banknál is. A CIB Bank és a GRÁNIT Bank után a K&H is kínálja a szelfi-fotó készítésével történő távoli bankszámlanyitást.A szelfi mellett használhatjuk a személyi igazolványon,...
A mai napon elstartolt a Revolut QR-kódos fizetési megoldása. Az új megoldással a kisebb vállalkozások számára biztosítják az elektronikus fizetés lehetőségét Európában. A szolgáltatás Magyarországon is elérhető.A Revolut a...
Hamarosan egyre többet hallhatunk majd a fizetési kérelemről, a legújabb elektronikus fizetési szolgáltatásról. Öt bank már felkészült a fizetési kérelem szolgáltatásra és rövidesen újabb bankoknál is elérhetővé válik. Addig is...
A bankolás szabadságát, a pénzügyek intézésének új élményét hozza el George, az Erste Bank digitális platformja. Debütált az online megnyitható George számla, a George bankkártya és a beépített digitális pénzügyi asszisztens is....
Mindannyian tapasztaltuk már, hogy nem mindig tudunk beazonosítani minden vásárlást, amelyet számlatörténetünkben látunk. Például a kereskedő neve felismerhetetlen, vagy a fizetést feldolgozó neve jelenik meg a kereskedő neve...
Évente akár több tízezer forintos megtakarítást is elérhet az, aki jobban figyel banki költségeire és a legmegfelelőbb bankszámlát választja. A GRÁNIT Bank megbízásából végzett online piaci felmérés szerint a megkérdezettek 40...
Január 1-től már csak akkor tudunk bankkártyával vásárolni az interneten, ha az erős-ügyfélhitelesítés követelményeinek megfelelően több lépcsőben igazoljuk, hogy jogosan használjuk az adott betéti- vagy hitelkártyát. Az OTP...
Tavaly novemberben megérkezett a Google érintésmentes mobilfizetési megoldása (is) Magyarországra. Igaz egyelőre csak a népszerű fintech szolgáltatók, a Revolut, TransferWise, Curve és Monese ügyfelei számára vált elérhetővé a...
„Szerinted milyen a jövő? George szerint színes, egyszerű és főként szabad.” Februárban új digitális banki platform érkezik Magyarországra. Leteszteltük az Erste Bank digitális szuperplatformját.A mindennapi bankolás digitális...
Idén január végéig részletes, ám egyszerűen áttekinthető díjkimutatást kapnak a lakossági banki ügyfelek bankszámlájuk tavalyi egész évi költségeiről. A költségek áttekintése, összehasonlítása révén eldönthető, hogy érdemes-e...
"Az idei év egyik legjelentősebb projektje a GIRO központi mobilfizetési szolgáltatásának a bevezetése lesz" - dr. Selmeczi-Kovács Zsolttal, a GIRO Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk a 2021-es tervekről és várakozásokról.A...
A következő hónapokban a Budapest Bank is elérhetővé teszi ügyfelei számára az Apple Pay-t és már dolgoznak a Google Pay bevezetésén is. 2020-ban sikeresen debütált a Budapest Pénzügyi Asszisztens, a bank első nyílt bankolásra...
Hamarosan debütál az Erste Bank új digitális banki platformja, a George. A nyitott platform bevezetésével a bank egy digitális ökoszisztéma alapjait is lerakja. A George elindulásával párhuzamosan jön a videó-azonosítással...
A K&H Bank 2021-ben olyan megoldások bevezetését tervezi, amelyek túlmutatnak a bankoláson, és egyszerűsítik a felhasználók hétköznapi életét. Ennek szellemében tette elérhetővé a bank a közlekedési jegyeket a mobilbanki...